A nagykőrösi zsidóság története

I. Letelepedés – hitélet

1. Nagykőrös város a 19. században

Nagykőrös a Duna-Tisza közén épült régi város, kiterjedt tanyavilággal. A környék már a honfoglalás előtt lakott volt, itt telepedett le a Bor-Kalán nemzetség 986 után. 1244-ben IV. Béla már oklevélben is említi Kőröst. Városi rangra I. Lajos királyunk emelte 1368-ban. A török megszállás idején Cegléddel és Kecskeméttel együtt úgynevezett hász várossá alakult, azaz a szultáni fennhatóság következtében különböző kiváltságokban részesült. Ennek köszönhető, hogy Kőrös a 150 éves idegen uralom idején is fejlődött. Szabad vására messze földről vonzotta a kereskedőket, kézműveseket. Erre az időszakra tehető a kálvinizmus meggyökeresedése a városban.

Önállósulási törekvéseinek köszönhetően Nagykőrös gazdag cívis várossá vált a 17. századra. A 18. században is megőrizte függetlenségét, sikerült megszabadulnia a földesúri kötelezettségektől. 1826-1840 között Kőrös szabadalmas várossá fejlődött. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszméit híven üdvözölte a város; itt szervezték meg a Károlyi 12. számú és a Hunyadi 3. számú honvéd huszárezredet. Utóbbit Lenkey János egri kapitány irányította. A szabadságharc leverését követően sikerült kitörnie Nagykőrösnek a rebellis magatartása miatt rákényszerített elszigeteltségből.

Önerőből tartotta fent híres gimnáziumát, amelyben 12 rendes tanárból álló testület oktatott magyar nyelven! A tanári kar fele akadémiai tag volt ebben az időben. Egyikük Arany János volt. A közoktatáson túl a város gyümölcs- és zöldségkultúrája is országos hírnévre tett szert a múlt század közepén. Nagykőrös a "möggy" és az uborka városa lett. Az I. világháború megtörte e lendületes fejlődést, 1011 nagykőrösi férfi halt meg a frontokon. A két világégés közti időszakot Dezső Kázmér polgármester neve fémjelzi, aki sokat tett a gazdasági és kulturális élet fellendítése érdekében.

A II. világháború katasztrófája természetesen városunkat sem kerülte el. Nagykőrös egykoron virágzó, de 1945 után csírájában elfojtott hitélete 1990 után kezdett éledezni. Mára az egyházak visszakapták ingatlanjaikat és iskoláikat.

2. A zsidók letelepedése Nagykőrösön

„... A Szentegylet már 1778-ban fennállott, de hogy már azelőtt is laktak ott zsidók, hiteles adatokkal nem bizonyítható.”¹

Ehhez hasonló megállapításokkal találkozhatunk azon rendkívül csekély számú korabeli feljegyzésekben, amelyek a nagykőrösi zsidóságról szólnak.

A Szentegylet (Chevra Kadischa) 1878-ban ünnepelte fennállásának százados évfordulóját, tehát az 1770-es években már biztosan éltek a városban izraelita vallásúak, de a városi hatóság - csekély létszámuk miatt - sokáig nem vett róluk tudomást. Sokkal korábbi időkre mégsem gondolhatunk a letelepedést illetően, hiszen Bél Mátyás 1737-es művében a következőket jegyzi fel Nagykőrösről: „régtől fogva lakott mezőváros... van 475 jobbágya... A város lakói mind magyarok, egy görög kereskedő kivételével.”²

Az 1730-as években tehát még nem találunk Nagykőrösön zsidókat, bevándorlásuk az 1750-es évektől kezdődhetett meg.

A városba letelepedett zsidókról 1798. április 7-én készített először összeírást a városi hatóság. Ebben három csoportot különítettek el:

a) Új zsidók: Fleischmann Ábrahám, Rothbaum Mózes, Cohner schachter

b) Bevett zsidó lakosok: Hersch Reichtinger, Steiner József, Scheiber Ábrahám, Feiler Mártony

c) Régen itt lappangó zsidók: Scheiber Jónás 8 éve, Scheiber Salamon 8 éve, Cziegler Izsák 8 éve, Reiner Éliás 9 éve, Mandel Márton 9 éve, Plager József 7 éve, Borju Mózes 7 éve, Assinger Lőrincz 7 éve, Jákob Májer 5 éve³ .

Az 1798. évi lajstrom a gyermekeken kívül csak 14 felnőtt egyént talált, akik közül 12 családos, 2 pedig nőtlen. 61 forint 30 krajcár adó volt rájuk kivetve. Szabad volt nekik kóser bort tartani és azt maguk közt kimérni, de ebből kereszténynek nem árulhattak. Valamennyien házalással foglalkoztak, kivéve az üveges Feiler Mártont.

A második összeírás: 1808. július 4. Itt már 76 zsidó lakost sorol fel a városi jegyzőkönyv, melyből az is kiderül, hogy az egyes családfők hány éve laknak a városban.

Megtudjuk, hogy Feiler Márton 53 éves üveges 26 év óta, Scheiber Ábrahám 55 éves kereskedő 25 év óta, Steiner József 45 éves kereskedő 24 év óta élnek Nagykőrösön, így minden bizonnyal ők, illetve közvetlen felmenőik tekinthetők a legrégibb kőrösi zsidóknak.

Szaporodásuk ütemét befolyásolta az a 24 forintnyi honossági díj is, amelyet a város már az 1711. évtől minden betelepülőtől, így a zsidóktól is szedett. Ennek ellenére számuk egyre szaporodott. Az ingatlanszerzés jogából még ki voltak zárva, egyeseknek - a telkek örökbérbe vételével - mégis sikerült saját házat szerezniük.

Foglalkozásukra nézve legtöbben házaló kereskedők voltak, főleg a környező falvakban és tanyás pusztákon. Boltos kereskedő ekkor még kevés akadt köztük, mert e téren szinte kizárólag a görögök képviseltették magukat. Az ipar legtöbb ágából pedig a céhrendszer miatt voltak kiszorulva. 1826-ban a zsidók panaszt emeltek a helytartótanácsnál, hogy a tanács üldözi őket, és lehetetlenné teszi érvényesülésüket. A hivatal a válaszfeliratban visszautasította a vádakat, mondván „... még az említett specifikus Casusokból semmi tekintetbe nem lehet azt következtetni, hogy mi a Zsidó Községet üldöznénk, 's igazságtalan terhekkel elnyomni akarnánk.”⁴

Az atrocitások azonban nem befolyásolták a lélekszám kedvező alakulását. Növekedésről beszélhetünk, bár ennek arányát az egymásnak ellentmondó adatok sokszor elhomályosítják: 1851-ben „/Nagykőrös/ népessége a Pestmegye által 1850. kiadott hivatalos táblázatban 21 006 lélekre tétetik, kik közt magyar 20 141, héber 840, göröghitű 25.”⁵ 5 évvel később „21 000 lakosa néhány szerb, s 840 izraelita kivételével mind magyar ...”⁶

Galgóczy Károly pedig híres városi monográfiájában ennél jóval kevesebb zsidóról beszélt az 1854-es évet illetően: „A lélekszám ... a kimutatás szerint 1854-ben sem volt még több 320-nál.”⁷ Ily mértékű lélekszám-ingadozás egy évtized alatt kizárt, mint ahogy az is, hogy a számadatok tekintetében Fényeséknek lenne igaza; hisz a nagykőrösi zsidóság létszáma soha nem lépte át a 800-as határt. (A csúcs 791 fő az 1890-es évek elején)

3. A hitközség megalakulása

Az első zsinagóga A Szentegylet - a hagyományt tekintetben tartva - 1878-ban ünnepelte 100 éves fennállását, tehát 1778-tól létezik a nagykőrösi Chevra Kadischa. A rendezett hitélet kezdete 1794-re tehető, az ez évtől származó jegyzőkönyv tanúsága szerint, amelyet Vecle Éfraim előimádkozó és titkár szerkesztett.

A fennmaradt okiratok a következő elöljárókat említik meg: Steiner József, Fleischmann Ábrahám, Rothbaum Mózes, Reichlinger Hirsch és Scheiber Ábrahám. Ők voltak az első gyülekezet szervezői.

Az egyre szaporodó létszámú hitközség szervezett hitéletet akart élni, melynek alapvető feltétele a templom volt. Az első imaház a hagyomány szerint a IV. kerületi Liliom utca 117. számú házban működött. A szent helyet később Szalay József belvárosi kúriájában (később Úri Kaszinó, ma Ifjúsági Ház) alakították ki. A sokasodó hívők azonban hamarosan "kinőtték" a szűk termet, ezért megindultak az előkészületek a tágas, minden igényt kielégítő zsinagóga felépítése ügyében.

A hitközség 1808-ban a templomépítés céljára kapta a várostól a kóserbor-mérési jogot, de az ügy így is csak lassan haladt előre. 1816-ban Steiner Sámuel lett a hitközségi elnök, aki hivatalba lépése évében még csak 1004 Ft-ot vehetett át a nemes célra. Elnöksége idején erőteljesen megindult a gyarapodás a templomi gyűjtéseknek, egyházi adóknak, adományoknak köszönhetően.

A legtekintélyesebb adakozók Steiner József (500 tégla, 188 Ft), Mandel Márton (167 Ft) és Steiner Sámuel (115 Ft) voltak. Emellett a hitközség 1172 Ft városi segélyt is kapott. Ilyen előkészületek után avatták fel az új, tágas templomot 1817-ben, éppen a zsidó újév napján.

"A hagyomány szerint az egész napon át tartó esős időjárás a tórák átszállításakor felderült és fényes napsugár ragyogott le az ünnepi menetre, ennek templomba érkezése után újra megeredt az eső."⁸ - emlékezett vissza Salamon Sámuel hitközségi jegyző. A nagykőrösi hitközség ma is nagyon büszke arra, hogy a kőrösi zsidótemplom felavatásakor hangzott el első ízben az országban magyar nyelvű zsinagógaszentelő beszéd, Krakauer Salamon tolmácsolásában. Az eredeti szöveg kétnyelvű nyomtatásban jelent meg 1818-ban. (1-2. számú kép)

A hitközségi tagok szaporodása következtében a zsinagóga bővítésre szorult, ezért 1845-ben megvásárolták a szomszédos telket, amelyen a hozzátoldás megoldhatóvá vált. További átalakítások történtek az 1879. és az 1884. esztendőben. A kibővült épület külsejéről már csak fantáziánk segítségével alkothatunk fogalmat. Fénykép vagy rajz nem maradt róla, de az tudvalevő, hogy minden díszítéstől mentes, egyszerű templom lehetett, eltekintve a később hozzáépült görögös oszlopcsarnoktól.

Így állt fent és maradt használatban egészen 1911. július 8-ig, amikor a már düledező épületet a földrengés annyira megrongálta, hogy elkerülhetetlenné vált a lebontása.

4. A sokasodó hitközség igazgatása

Kezdetben egy elöljáró (curator) vezette a kisszámú gyülekezetet, és ő gazdálkodott a közösség bevételi forrásaival is. Vecle Éfraim látta el kézjegyével azt a jegyzőkönyvet, amely az 1794-ben egybegyűlt tagok tanácskozásáról készült írásbeli feljegyzéseket tartalmazta. Ennek bevezetője így szólt: "Mily jó és gyönyörű dolog, midőn Izrael fiai testvérként ülnek együtt, egyetértésben és viszálykodás nélkül, ez pedig nem történhetik máskép, mint ha szabályokat állítanak fel Izráel minden községében."⁹ E bevezető után következtek 23 pontban a különböző valláserkölcsi és egyházgazdasági határozatok.

A curátorokat évenként - később 4 évenként - választották. 1794-ben már elnököt is neveztek ki Scheiber Ábrahám személyében. Az elöljárókat sokáig főbírónak vagy zsidóbírónak nevezték. 1850-ben Steiner Farkas visszautasította a főbírói címet és az "elnök" címet vette fel. 1835-től kezdve a hitközség alelnököt is választott. A hívők ügyeit 1852-ig csak az elöljáró, illetve a két gondnok intézte. 1852. februárjában hattagú választmányt állítottak az elöljáróság mellé, amelyet 10 tagra egészítettek ki.

A hitközség 1802-ben választotta meg első rabbiját, Mandel Farkast, aki egyes művekben Neufeld Wolf vagy Neufeld Farkas néven is szerepel. Őt követte a híres magyar nyelvű avatóbeszédet prezentáló Krakauer Salamon 1818-ig. Majd sorban a következő rabbik: Karpelesz Rafael (1818?-1820), Freier Izrael (1820-1840), Tauber Salmon (1840-1850), Budaspitzer (Budespitz) Ignác (1851-1862), Fischer Sámuel (1866-1872).

1872 után hosszú ideig üresen állt a rabbihivatal, az egyházi teendőket rabbihelyettesek intézték. Az állás "pihentetéséből" megtakarított pénz az iskolai alapba folyt be.

Budaspitzer Ignácról Szinnyei József is megemlékezik hatalmas lélegzetű művében.¹⁰ Ferenc József nagykőrösi látogatása idejével egybeeső születésnapját üdvözlő ünnepi beszédét emeli ki munkái közül.¹¹ (3. számú kép)

5. Magyarosodás, asszimiláció a 19. század utolsó harmadában

1868-ban a nagykőrösi hitközség az izraelita egyetemes gyűlés által alkotott szervezeti szabályzatot fogadta el, s ezzel az ún. kongresszusi hitközségek sorába lépett. Helyi alapszabályait először 1868-ban, később pedig 1881-ben alkotta.

A hitközség ügyeit 1881 után az elnök és 20 tagból álló képviselő-testület intézte. Az elnököt és a képviselő-testületet 3 évenként választották újra, ez utóbbi a maga tagjai közül elöljáróságot és 5 tagú iskolaszéket nevezett ki. Az elöljáróságnak a hitközségi elnök, alelnök, pénztárnok, ellenőr, két gondnok és az iskolaszéki elnök voltak a tagjai.

A hitközségi tagok összességét csak rabbiválasztáskor hívták össze. A nagykőrösi izraelita hitközség anyakönyveinek rendszeres vezetése az 1834. esztendővel kezdődik. Ez évtől 1845-ig német és héber nyelven, 1845-től 1851-ig magyar, 1852-től 1863-ig német, 1864 és 1867 között magyar és német, 1868-tól egészen a mai napig kizárólag magyar nyelven folyik az ügyintézés.

A magyarosodásnak Steiner Farkas volt a leglelkesebb képviselője. Az 1840-es években határozatba foglalták, hogy csak magyarul tudó rabbit vesznek fel, s a megválasztott papnak magyar nyelven kellett megtartania székfoglalóját. Ezen elvárásoknak Tauber Salamon felelt meg elsőként, s ezzel Nagykőrös az ország valamennyi hitközségét megelőzte a magyarosítás e fontos területén. Csak az abszolutizmus legvészesebb korszakaiban használták a német nyelvet - felsőbb nyomásra. Magyar tannyelvet vezettek be az iskolában is, ahol az első magyar tanító Rothbaum Salamon volt, aki 1843-ban még a Bibliát is magyarul kezdte tanítani.

6. Oktatásügy - az izraelita elemi iskola

A zsidó vallás központi pillérét alkotja már ősidők óta a tanulás, az ifjúság oktatása, tudományos nevelése. Ennek megfelelően már a korai időktől létezett a nagykőrösi zsidó iskola. Az első évtizedekben magánjellegű volt, azaz a hitközség által berendezett helyiségben a szülők anyagi segítségével fogadott tanító folytatta okító tevékenységét, hisz ekkoriban a közösségnek az egyházi adón (gabella) és a bormérésen kívül egyéb jövedelme nem volt.

1845-ben Steiner Farkas ösztönzésére az iskolát nyilvánossá szervezték. A hitközség két tanítót fogadott s minden tanuló után félévenként 5 Ft tandíjat szedett. A tervek azonban nem valósultak meg zökkenőmentesen, erről tanúskodik Steiner Farkas elnök 5 évvel későbbi, 1850-es beterjesztése: "... hogy pedig a jövendő generátiók cultiválása előmozdíttassék, szükséges, hogy az elöljáróság egy köziskolát állítson, az alkalmaztatandó Tanítók fizetése és tartása a községnek közönséges pénztárából történjék meg."¹²

A felhívás, valamint a kecskeméti hitközségbe való beolvadás veszélye megoldotta a problémákat. 1860-ban elhatározták az új iskola felépítését. Brück László, az akkori elnök rendkívüli lelkesedéssel karolta fel az ügyet. A feloszlott zsidó ifjúsági egylet adományából, valamint jómódú hívők kamatmentes kölcsönei segítségével 1520 Ft-ért nagy telket vásárolt a hitközség a Rákóczi úton, és azon 4355 Ft-os költséggel, a kor igényeinek megfelelő felszereléssel új, 3 tantermes iskolahelyiséget építtetett.

A legjelentősebb adományokat Steiner Sámuel és Farkas (200 Ft), Deutsch Ferenc (80 Ft), Scheiber Márton (50 Ft), Pláger Gáspár, Scheiber Albert, Schwartz Lajos, Strasser Alpár, Steiner Salamon, Brill Mihály és Hermann (40-40 Ft) nyújtották. Deutsch Antal 1000 Ft kamatmentes kölcsönt szolgáltatott a nemes célra.

Az iskolában az 1840-es évek eleje óta magyarul tanítottak. A nevelés eredménye mindig olyan volt, hogy az intézmény a felsőbb hatóságok részéről több ízben dicséretben részesült. A város 1882 óta segélyezte a zsidó iskolát; ennek köszönhetően ez évtől 6 osztályos rendszer tudott fenntartani a hitközség. Ebben az 1885. évig csak két tanító működött, ezt követően - egészen a századfordulós létszámcsökkenésig - három tanítót alkalmaztak, a fiúk és lányok osztályait pedig elválasztották egymástól. A múlt század végén a 6 osztályos rendszer a fiúknál már nem működhetett tovább, mert a jobb tanulók a negyedik osztály után a helyi református gimnáziumban folytatták tanulmányaikat, a gyengébbek pedig, szintén a negyedik év után, ipari vagy kereskedői pályára léptek.

Az iskola fenntartási költségeit részben a városi segély, részben a tandíjak fedezték. A segélyezés azonban az 1920-as évek közepén megszűnt, ami nehéz helyzetbe hozta a fenntartó hitközséget. Az iskolában több jeles tanító oktatott a hosszú évtizedek során: Rothbaum Salamon az 1840-es években; Östereicher; Hirschfeld; Katzburg Lázár; Freier Károly az 1850-es évek elején; Grünwald; Schönfeld; Ehrenthal Mór; Spiegler Ignác ugyanezen évtized közepén és végén. Majd Eisler Dávid 1861-83, Schafer (Szántó) Illés 1865-74, Braun (Barna) Jónás 1874, Rottenberg Izsák 1874-86, Salamon Samu 1883-1920, Brückné Schleisinger Zsófia 1885-99, Balla Ádám 1887-1913, Balla Irén 1899-1903, Técsői Farkas 1920-21 és Schwarz Győző 1921-44 következtek.

Az iskola fölött sokáig az 5 tagú iskolaszék gyakorolt felügyeletet, amely saját tagjaiból választott iskolaszéki elnököt és gondnokot.

7. Izraelita egyletek

Az ország más településeihez hasonlóan Nagykőrösön is több jótékonysági és kulturális szervezet kezdte meg működését a zsidóság körében a múlt század folyamán. A szegények, rászorulók segítése, szociális gondok orvoslása, a kultúra felkarolása és magas szinten tartása tehát a letelepedés utáni első évtizedektől kezdve szervezetten történt. Nagykőrösön négy izraelita egyletről beszélhetünk, amelyek közül kettő még a 19. század utolsó éveiben szűnt meg, a másik kettőt csak a Holocaust katasztrófája tudta elsodorni.

a) 1833-ban alakult meg az Ifjúsági Egylet (Chevra Bahchurin), amelynek fő feladata az volt, hogy a fegyvert fogni nem akaró katonasorozásra behívott izraelita ifjak helyett közköltségen más fiatalokat fogadjanak, akik letöltik helyettük a szolgálatot. Emellett a katonaságból hazatérő hitsorsos férfiak segélyezésének megoldásával is foglalkoztak.

A társulat az általános hadkötelezettség bevezetésével szűnt meg. (Az 1930-as, de méginkább az 1940-es évek erősödő antiszemita kirohanásai a nagykőrösi sajtóirodalmat sem kerülték el. A helyi lapok ezen évfolyamaiban nem egy olyan cikkel találkoztam, amely a fent említett egylet puszta létében a "zsidó hazafiatlanság legfőbb bizonyítékát" vélte fölfedezni.)

b) A Szeretet és Testvériségi Egylet 1870-ben jött létre. A társaság a befizetett havi díj fejében olcsó kölcsönökkel támogatta tagjait üzleti tevékenységükben, illetve rendszeres heti segélypénzzel látta el a betegeket, rászorulókat. Közel húszévi fennállás után az 1880-as évek végén oszlott fel, beolvasztva alaptőkéjét az iskolai pénztárba.

c) A Szentegylet (Chevra Kadischa) keletkezése szinte egyidőre esik az izraelita hitközség létrejöttével. Fő célja mindig a hitközségi vallásos élet megszervezése, a szűkölködők nyomorának enyhítése, a halottak emlékének tiszteletben tartása, valamint a rítus szerinti eltemettetésről való gondoskodás volt. Az egylet régi alapszabályait 1891-ben dolgoztatta át, amelyek 1892-ben léptek életbe. Az egyesület alaptőkéje az 1895. esztendőben 4233 Ft-ot tett ki, melyből 2342 Ft alapítványi, a többi szabad rendelkezésű vagyon volt.

d) Izraelita Jótékony Nőegylet is működött városunkban. 1866-ban alakult hetvenegy taggal. A tagsági díj a múlt század végén 1Ft 20 krajcár volt; az összegyűlt pénzből jutott szegények segélyezésére, betegek ápolására, árvák ruháztatására. 1895-ben az egylet 2163 Ft-os tőkével rendelkezett. Az új zsinagóga építésének költségeihez három - a társaság által szervezett - jótékonysági bál bevételével járultak hozzá.

8. Tudományok, művészetek

A múlt században sok tehetséges fiatal került ki a helybeli zsidó közösségből. Megfelelő alapműveltséget szereztek az izraelita elemi iskolában, ahonnan a tehetséges ifjaknak egyenes út vezetett a híres nagykőrösi református gimnáziumba, amelynek kitűnő professzora volt 1851 és 1860 között Arany János.

Természetesen számos zsidó ifjút oktatott a költő kilenc év alatt, közülük nem egy igen sokra vitte.

a) Ágai Adolf újságíró, szerkesztő 1836. március 31-én született Jánoshalmán egy lengyel zsidó család sarjaként. Apja az üldözés elöl menekült Magyarországra, és 1848-ban Rosenzweigről magyarosította nevét. Ágai Adolf iskoláit Nagyabonyban kezdte, Pesten a piaristáknál folytatta, és Nagykőrösön Arany János osztályában fejezte be.

1868-ban megindította és 1910-ig Csicseri Bors néven szerkesztette a Borsszem Jankót, ezt a liberális szellemű élclapot, amelynek állandó alakjai közül sokat ő teremtett meg, így Mokány Bercit, akit feljegyzések szerint egy Pintér Gyurka nevű kőrösi földbirtokosról mintázott. Tolnai Lajos mellett (aki szintén Arany tanítványa volt Kőrösön) ő a legtermékenyebb író-tanítványok közé számít.

A Pesti Hírlap 1882. január 13-i számában közölt egy tárcát Arany János és a zsidó fiú címmel, amelyben Arany emberi nagyságának, pedagógiai elfogulatlanságának állított emléket az egykori tanítvány. Az anekdota-szerű visszaemlékezésben egy Átki Antal nevű, osztálybéli zsidó fiú történetét eleveníti fel, akit egyszer a társai helyben hagytak származása és vallása miatt. A csépelés közepette lépett be a terembe Arany, aki pillantást vetett a megsanyargatott zsidó fiúra, majd szó nélkül kiment a teremből, és az óráját soha el nem halasztó költő napokon át nem jelent meg a 7. osztályban. Feketébe öltözött küldöttség indult az imádott tanár kiengesztelésére, aki csak ennyit válaszolt: "Olyan osztályt, mely valakit vallása miatt bánt, én nem tanítok."¹³ Arany persze később megenyhült, és minden ment rendben a maga útján.

A tárca szignója M. B., amely Ágai Adolf rövidített jelzése volt. Az említett évben Átki nevű tanuló nem járt a nagykőrösi gimnáziumba, így a szerencsétlenül járt fiút Ágai, több mint valószínű, magáról mintázta; erre vallanak az azonos kezdőbetűk is a két névben. Arany leghívebb tanítványai közé tartozott, tollából származik az egyik legbensőségesebb búcsúztató beszéd, a költő halálának évéből.

b) A másik tehetséges zsidó tanítványt Steiner Izidornak hívták, aki 1838-ban született Beckón. A gimnázium 1-3. osztályát Trencsényben, a 4-6. osztályt Nyitrán, a 7. osztályt Esztergomban, a 8. osztályt Nagykőrösön végezte. Itt tett érettségit 1859. augusztus 4-én [Az Arany János kiállította érettségi bizonyítvány Scheiber Sándor, a Rabbiképző tudós professzora örökösének tulajdonában van].

Steiner a pesti egyetemen kapott orvosi diplomát 1865-ben, a következő évben már ezredorvosként vett részt a lombardiai háborúban. 1900-ban halt meg, élete végéig barátságot tartott Lenhossek Józseffel, az anatómia professzorával. Szövettani metszetek készítésében kiemelkedően ügyes volt.

c) A természettudomány, a zene- és a színházművészet terén értek el kiemelkedő eredményeket a Réthy-család tagjai. Tősgyökeres nagykőrösi zsidó famíliáról van szó, akik 1870-ben eredeti Rothbaum családnevüket Réthyre változtatták.

Réthy Mór 1848. november 3-án látta meg a napvilágot városunkban. Ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait, ezt követően a budai és bécsi műegyetemen tanult. A mérnöki oklevél megszerzése után állami ösztöndíjjal (Trefort Ágoston vallási és közoktatási miniszter személyes közbenjárására) Göttingenben és Heidelbergben folytatta tanulmányait, utóbbi egyetemen bölcsészdoktori diplomát is szerzett. 1874-től 1886-ig a kolozsvári egyetemen az elméleti fizika és a matematika tanszék tanára, 1886-tól a budapesti József műegyetemen tanított matematikát és analitikai mechanikát.

A Magyar Tudományos Akadémia 1878-ban levelező, 1900-ban rendes tagjának választotta. Egyik alapító tagja volt a Matematikai és Fizikai Társulatnak. Matematikai szempontból legjelentősebbek a két Bolyai hagyatékának feldolgozásával kapcsolatos értekezései, amelyekkel népszerűsítette a Bolyai-tételeket.

Tanulmányai többek között az Akadémiai Értesítőben, a Természettudományi Közlönyben és a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben jelentek meg. Főbb munkái: A Diffractió elméletéhez (1874), A kerületre redukálható egészletek elméletéhez (1875), A fény törése és visszaverése (1880), A sarkított fényrezgés (1880). Folyadéksugarak (1894), Über schwere Flüssigstrahlen (1898). Nagykőrös híres tudósa 1925. október 16-án halt meg, ravatalánál akadémikus kollégája, Rados Gusztáv mondott beszédet. ¹⁴

Két színésznő is kikerült a családból. Az egyik Réthy Fánni, akiről keveset tudunk: 1862. áprilisában született, 1883-ban lett színésznő. Miklóssy Gyula, Mészáros Kálmán és Jakab Miklós társulatainál működött.

Réthy Laura sokkal nagyobb ívű pályát futott be. Az operetténekesnő, a vidék ünnepelt primadonnája szintén Nagykőrös szülötte (1865. március 13.). Már 12 évesen feltűnt szép hangjával különböző fellépéseken. Kecskemét után Budapestre került, ahol a Nemzeti Zenedében tanult, majd a Népszínházhoz szerződött, ahol nagy sikereket ért el. Játszott Szegeden, Kassán, Kolozsvárott, Szabadkán. 1887-ben kolozsvári fizetése 7000 Ft volt, ami a vidéki színjátszás csúcsbérét jelentette akkoriban. Ezután következett Debrecen, Nagyvárad, Pozsony és Temesvár. Torinóban az emigrációban élő Kossuth Lajos9nak énekelt. 1905-ben férjével, Rudnyánszky Gyula költővel Amerikába utazott, hangversenyeket adott, majd a Boston Opera Company primadonnája lett.¹⁵

Végül egy színházi karmester a családból: Réthy László. Színházi működését 1886-ban, 19 éves korában kezdte Csiszér Kálmánnál. Felesége Széchényi Erzsi színésznő volt.

Tartalom Következő