Réthy Laura

(Nagykőrös, 1865. március 13. - Miskolc, 1938. augusztus 2.)

 

Énekes, színésznő (apja Réthy Dezső, anyja Fekete Rozália).

Réthy - előbb Schwarz - Laura női ágon leszármazotta Rothbaum Dávidnak, kinek apja R. Mózes 1766-ban még Zsámbékon született, Nagykőrösön vaskereskedést folytatott és 1845-ben ugyanott halt el. Testvére (?) Réti Lipót Pál, unokatestvére Réthy Mór.

Már 12 éves korában feltünt szép hangjával, a török sebesültek javára rendezett hangversenyen; 3 év múlva fellépett a Toloncban (Angyal Liszka). Kecskemétre szerződött Lászy Vilmoshoz, Angotban lépett másodszor színpadra, epizódszerepben. Egy év múlva Budapesten a Nemzeti Zenedében és Puks Ferencnél tanult, aki a Népszínház karnagya volt s ajánlotta őt Rákosi Jenőnek. Szerződést is kapott egy évre; a Karácsonyfa című angol látványosságban 1881. október 16-án mint Bagatelle tündér mutatkozott be. Innen Szegedre ment Aradi Gerőhöz, majd Csóka Sándorhoz; volt Kassán, Kolozsvárott, a Thália-Szövetkezetnél Szabadkán, Budán (itt Deréki Antal Búzavirágát kreálta); közben 1884-86. között Bécsben Gänsbachernél tökéletesítette énektudását, 1887-ben Ditrói Mór Kolozsvárra szerződtette évi 7 000 forint fizetéssel, ami a vidéken akkor hallatlan magas gázsi volt. 1889. december 19-én a Népszínházban mint vendég énekelte a Cigánybáróban Szaffit, majd a Nebántsvirágban Deniset. 1890. február óta itt szerződött tag. 1892-ben Leszkay András szerződtette Debrecenbe (itt ment férjhez) és Nagyváradra, 1904-ig. 1896-97-ben ismét Szegeden énekelt. Működött Pozsonyban és Temesvárott is. Járt Kossuth Lajosnál Torinoban, énekelt neki... Vendégszerepelt 1900. szeptember 4-én a Vígszínházban (3 pár cipő Éder Lujza szerepében), sőt 1901. április 18-án a Magyar Királyi Operaházban (Carmen). 1905-ben férjét, Rudnyánszky Gyula (1858-1913) írót Amerikába követve hangversenyeket adott, majd a Boston Opera-Company primadonnája volt, ahonnan 1913-ban tértek haza. 30 éves jubileumát matiné keretében a Vígszínházban 1912. december 1-én megűlve, visszavonult a színpadtól. Utolsó lakhelye Miskolc, Széchenyi utca 70.

Házasságából három gyermek született: Rudnyánszky Rózsa (sz. 1893), Rudnyánszky Ibolya (sz. 1894), Rudnyánszky Sándor (sz. 1898).

 

 

Magyar Színművészeti Lexikon, 1931.; Magyar Színházművészeti Lexikon, 1994.

Vissza a listához