Képes
Európa, 1997. augusztus 27. p. 54.
Nagykőröstől Hollywoodig
Lapunkban nemrégiben megemlékeztünk Hajmássy Ilonáról, a magyar származású filmsztárról, aki a hollywoodi filmekben nyújtott alakításaival vált világhírűvé. Több olvasónk jelezte, szívesen olvasna még a művésznőről. Most kérésüknek eleget téve részletet közlünk J. W. Mason Nagykőröstől Hollywoodig című könyvéböl.
A
próbafelvételeken kívül a sajtó számára is készítettek Ilonáról felvételeket,
és tanulmányi szempontból is többször a Jupiter-lámpák elé kellett állnia. E
felvételek során sok híres, irigyelt "sztárral" kötött barátságot.
Ilonát mindenki megszerette, mert vonzó egyéniség volt. Hollywoodban semmi sem
olyan drága és irigyelt kincs, mint az egyéniség. Ha valaki csak szép, vagy
csinos, vagy ügyes, vagy érdekes, vagy akár tehetséges színésznek bizonyul,
abból statiszta is lehet, megbízható epizódszínész, jól kereső, állandó kis
szereplője az egyre-másra forgatásra kerülő filmeknek. De ha valaki
"egyéniség", s ezt a filmgyárak vezetö nagyságai kimondják róla, az a
tarsolyában hordja a marsallbotot. Abból vagy sztár lesz, vagy semmi. Kis
szerepekre nem alkalmas, ki kell várnia a nagy lehetőséget, tanulnia kell és
küzdenie, néha éveken át, de érdemes, mert lehet, hogy sikerül.
És
Ilonáról a próbafeIvétel után egyhangúan kimondták, hogy egyéniség. Hollywood
felfigyelt rá, az újságírók interjúkat kértek tőle, s mindenki igyekezett
megismerkedni vele. Egyik sajtófelvétel alkalmával megismerkedett Hedy
Lamarral, aki később egyike lett legjobb barátnőinek.
Pár
napig maradt csak Hollywoodban, ezalatt minden idejét a műteremben töltötte.
Tanulmányozta a lámpákat, a maszkokat, a felvételek beosztását, a különféle
műtermi szokásokat. E pár nap alatt pásztorleánykától egyiptomi királynőig
mindenféle jelmezbe beöltöztették a serény öltöztetőmesterek. Volt fogatlan,
vén boszorkány, chicagói vamp és görög istennő. Volt rongyos ruhás
koldusasszony, trikónadrágos apród és falusi menyasszony. Megismerte a
különböző filmszempillákat, festékeket és frizurákat. Megtanulta a mindennapi
műtermi szakkifejezéseket és általában a hollywoody gyárak illemtanát. Azután
bevonult a Santa Barbara-i csendes szanatóriumba.
Angol
nyelvleckéket kellett vennie elsősorban. Azután le kellett fogynia tíz fontot.
Nem volt éppen kövér, de a moziközönség megszokta a friss atlétatermetű női
főszereplőket, s a Metro-Goldwyn-Mayer gyár szakértőbizottsága, mely hivatva
volt véleményt mondani Ilonáról úgy ítélt, hogy fogynia kell.
A
szanatóriumba egész kis udvartartás kísérte el, viszont kívülről senkinek sem
volt szabad még csak látogatóba se jönni hozzá. A leveleit is ellenőrizték.
Semmiféle külső behatás meg ne zavarja a felkészülésében.
Az
otthoniak közül vele volt Teréz néni. A már ismerős Miss Burns volt az
angoltanárnője, Maestro Romani, a gyár legkiválább mestere az énektanárja. Vele
ment az új titkár, Mr. James a tétova, kopott, borzas kis ember, aki ügyetlen
volt és félszeg, egyáltalán nem alkalmas rá, hogy valaha is jó titkár váljék
belőle, de Ilona megszerette, mert Árpádra emlékeztette, ezért elnézte hibáit
és fogyatékosságait. Mr. James kezelte a gramofonlemezeket, melyekre nagy
szükség volt az új sztárjelölt udvartartásában. Olly, a félvér szobalány masszírozta
Ilonát minden reggel. A személyzet egyik fontos tagja volt Tommy, a sofőr.
Hónapokig egyforma volt minden napja a szanatóriumban. Fél hétkor kelt, reggeli
és masszázs után az első éneklecke következett Maestro Romani vezetésével.
Kilenc órakor lépett a porondra Miss Burns, s kezdetét vette az angolóra.
Tizenegytől egyig tartott a második, az igazi énekóra. Egykor löncs, utána jól
megérdemelt, egyórás pihenés. Háromtól ötig különféle tanárok, mesterek,
színészek színjátszásra tanították Ilonát.
Szigorúbb
volt az órarendje, mint akármelyik iskolás leánykának. És aligha lehetett volna
beteget jelenteni, hacsak tényleg nincsen valami baja. De nem volt, és Ilona
nem is akart mulasztani. Egyetlen betegség, mely megtámadta időnként: a
honvágy. Ha a honvágy vad rohama erőt vett rajta, az egész udvartartás
megelevenedett, s tanárok , tanárnők, szabalányok, titkárok, szóval, mindenki
vállvetve dolgozott a beteg meggyógyítása érdekében.
Esténként
házivetítőjében üldögélt a sztárjelölt két-három órán keresztül különböző
filmeket vetíttettek neki. Le-leállították a képet, visszapergették a
tanulságosabb jeleneteket, s alaposan megmagyaráztak mindent, amit csak tudni
kellett a filmről.
Mindezek
után persze fáradtan feküdt ágyába Ilona, de fáradtsága egészséges fáradtság
volt, s másnap erővel, jókedvűen kezdte újra a munkát.
Az
esti vetítéseket szerette legjobban. Ült a sötétbe borult, langyos ki házi
vetítőben, körülötte az udvartartása: a tanárok, szobalányok, szabók és
öltöztetők s peregtek a vásznon a legújabb, közönség elé még nem került filmek.
Külön az ő számára vetítették, a sötét, pesti külvárosi bérházban nevelkedett,
kócos kis "csúf Ilus" számára. Mit tudják ezek a mosolygó, hajbókoló
rabszolgák, hogy ki ő tulajdonképpen. (Nem vette észre, dehogy vette észre,
hogy nem rabszolgák, hanem inkább rabszolgahajcsárok )
Így
teltek a napok a Santa Barbara-i rejtekhelyen. Olyan gyorsan múlt az idő az
érdekes munka közben, hogy észre sem vette Ilona, máris eltelt egy év. Közben
szinte észrevétlenül, megtanulta az angol nyelvet, megtanulta a
filmszínészmesterség minden csínját-bínját, s énektudását is tökéletesítette.
Most
már türelmetlen volt. Sokszor azt hitte, hogy megfeledkeztek róla. A
Metro-Goldwyn-Mayer gyár igazgatói azóta sem adtak jelt magukról. Legalábbis
Ilonának nem volt róla tudomása, hogy valaki is kérdezősködött volna utána.
Éppen
ideje volna, hogy történjék valami.