Uri János
(1724-1796)
Benkó Imre: Nemes családok Nagykőrösön
1848 előtt
(Nagykőrös, 1908:357-358.)
Úry - család: A 17-ik század második felében 3 nemes Úry testvér élt Borsod vármegyében; közülük György a török elleni harczban elesett, István pedig Szendrő várában kapitány volt. A harmadik testvér Mihály Szendrőről Lévára költözött, fia István pedig városunkba jött, itt telepedett meg s családot is alapított. 1721-ben már egyik fia Mihály felnőtt volt, s családja nemes voltának igazolása végett - apjával együtt - Borsod vármegyében tanú vallatásokat eszközölt. Ez alkalommal Úry István szendrői kapitány özvegye Tornalyai Erzsébet vallja, hogy boldogult urának testvére volt a Lévára költözött Úry Miháy, s hogy ennek fia a Nagy-Kőrösön lakó István, a ki így az ő urának másod atyafia. - E vallomást megerősítik vejei: Ns Lovász István és Ns Sziráky István, s más tanúk is. E vallomások alapján 1724-ben úgy Úry István, mint fia Mihály 1724-ben vármegyénk igazolt nemesei közé bejegyeztetett. - Úry István kétszer nősült; első felesége nevét nem tudjuk, másodszor 1713-ban Király István özvegyét Juditot vette nőül. - 1762-ben még életben volt, mert egy végrendeleten tanúskodik. Rendszeres anyakönyve a 17-ik század végén még nem lévén ref. egyházunknak: nem állapíthatjuk meg, hogy a 18-ik század elején szereplő Úry Imre fia vagy testvére volt-e Istvánnak. Ezen Imrének két fia van bejegyezve ref. egyházunk anyakönyvébe: 1722-ről József és 1724-ről János, a később nagyhírű tudós. Ő 1739-ben írt alá iskolánk törvényeinek, majd Debreczenbe ment felsőbb tanulmányai folytatására. Innen külföldre ment s a harderwijki egyetemen 1753-ban a bölcsészet, 1755-ben pedig a hittudományok doktora lett, majd 1756-ban a lejdai egyetemen jogot kezdett tanulni, s ebből is letette a doktori vizsgálatot. Ezután Angliába ment, s az oxfordi egyetem könyvtárában talált alkalmazást, amelynek keleti kéziratait rendezte, s itt működött egész 1796-ban bekövetkezett haláláig. Számos theológiai és keleti nyelvészettel foglalkozó művet írt, a melyek nagy hírnevet szereztek neki. Később a családról városunkban még csak egyetlen adat fordul elő, t. i. hogy Ns Úry Erzsébet 1791-ben Fitos Istvánné volt. (...)
Goldziher Ignácz : Uri János
(Értekezések a Nyelv és Széptudományok köréből. Budapest,
1908:XX:7.)
Egy kiváló orientalistánk tudományos életmunkájáról szóló tanulmányom kapcsolatában figyelmem ismét tudománytörténetünk egy fejezetére irányult, melylyel már régebben, a nyolczszáznyolczvanas években szerettem foglalkozni. E fejezet tárgya: a magyar orientalisták a XVI-XVIII. században, melynek némely elemeit a kezem ügyébe került anyag mértéke szerint, annak idején csak vajmi darabosan tanulmányozhattam; de mely érdemes volna rá, hogy irodalomtörténetünk valahára kimerítő módon elintézze. Mindenekelőtt a kérdés bibliographiai alapját kellene lerakni; pontosan összeállítani az irodalmi anyagot, melyről eddigelé csak nagyon hézagos tudomásunk van. Innen aztán át lehetne térni a földerített munkák méltatására, jelesül azon viszony meghatározására, melyben e munkák azoknak a köröknek tudományos törekvéseihez állanak, a melyekből kikerültek.
E mozgalom legfényesebb alakja Uri János, ki tudományos munkáival a XVIII. század második felében a magyar névnek igaz becsületet szerzett Hollandiában és Angliában. Róla óhajtanék ez alkalommal néhány jegyzetet előterjeszteni. Talán buzdítóul szolgálhatnának egy kimerítő életrajzi tanulmányra, melyre e kiváló emberünk emléke dicsően rászolgált.
Hogy mily tévedések uralkodnak még Uri János életrajza körül, legvilágosabb módon tűnik ki abból a körülményből, hogy a Pallas Nagy Lexikona Uriról a következő adatot nyújtja: "született Debrecenben 1726 táján." Pedig biztosan tudjuk, hogy Nagy-Kőrös szülöttje. Bakó József nagykőrösi ref. lelkész úr szíves értesítése szerint az ottani egyházi anyakönyvben Uri János születése 1724. deczember 27-ike alatt van feljegyezve; édes atyja Uri Imre. A mi által meg azon nehézség merül fel, hogy - mint látni fogjuk - Uri 1756-ban 29 évesnek van mondva; halálakor pedig 1796-ban mint 70 évesről szólnak róla; mely adatok az imént említettem (mindenesetre megbízhatóbb) anyakönyvi bejegyzéssel nem egyeznek. Debreczennek mindenesetre le kell mondania annak igényéről, hogy Uri János az ő dicsőségét gyarapítsa.
Maga Uri János doktori dissertatióin neve mellé e jelzést kapcsolja: "Körösino-Hungarus"; a "kőrösi" nem nemesi praedicatum, a minek a Lexikonban van feltüntetve, hanem valóságos szülővárosa Urinak Nagy-Kőrös, nem Debreczen.
Ifjúkori tanulmányai menetének körülményes kimutatása annak az életrajzi tanulmánynak volna feladata, melyet az imént, mint pium desideriumot jeleztem. Ezen alkalommal csakis némely irodalmi munkájával óhajtok foglalkozni.
Fájdalom, e nagy magyar tudós dolgozatai közkönyvtárainkban csak csekély részben találhatók; bizonyára teljesebben vannak meg a külföldi könyvtárakban a "Körösino-Hungarus" munkái.
Nem mondhatnók, hogy a magyar művelt közönségben nem nyilvánult valaha érdeklődés azon irodalmi működése iránt, melyet Uri a külföldön kifejtett. Nyolcz évvel halála után (1804) Paintner Mihály azt a kívánságot fejezi ki Scheidussal szemben: "Ich wünschte, dass in unserem Vaterlande die litterarischen Verdienste, besonders um die morgenlandischen Sprachen des Freyherrne Dan. Carl Grafen von revitzky und des Johann Uri mehr bekannt und in Ihrer Zeitschrift auseinandergesetzt würden". ezen kívánságnak az illető folyóirat Uri János négy munkájának puszta felsorolásával felel meg.
Behatóbban Horvát István ismerte fel nagy jelentőségét. A Nemzeti Múzeumban őrzött Collectáneáinak több czédulája tartalmaz adatokat Uri János munkáiról. Jelen előadásomban kiemelendő egy fontos tényre e czédulák egyike irányította figyelmemet.
Horvát István után, kinek jegyzetei nincsenek közzétéve, 1866-ban Balogh Ferenc "Uri János magyar tudós Oxfordban" czímű czikkben foglalkozik Uri tudományos dolgozataival. Hét számot sorol fel; de ezekkel nem merítette ki az Uri-bibliographiát.
Fölötte érdekes jellemzést közölt Uriról 1873-ban és 1876-ban Péchy Imre, az államnyomda volt tudós igazgatója, ki buzgón és sok eredménnyel kutatott az Angolországba került magyar tudósok működéséről. Mint említettem már ő is helyreigazítja az Uri debreczeni illetőségét állító téves adatot. Érdekes részleteket közöl különösen nagy hazánkfia angolországi tartózkodásáról. Péchynek az az értesítése, hogy Uri egy nagykőrösi látogatása alkalmával szülőföldjén emlékiratféle feljegyzéseket hagyott volna, kérésemre főtitkári hivatalunkat arra indította, hogy e nagyfontosságú életrajzi anyag felhasználhatása szempontjából Nagy-Kőrösre kérdést intézzen. Onnan azonban illetékes helyről azt a tudósítást kaptuk, hogy ilyen iratok az ottani főiskola levéltárában nem találhatók. Külömben Péchy Imre közlései sem terjeszkednek Uri tudományos és irodalmi munkájának méltatására.
II.
Uri első irodalmi kísérletei hollandi tanulmányaival vannak szoros kapcsolatban. Az ő idejében még fennállott a harderwijki egyetem, mely a "gelderni herczegség és a zütpheni grófság főiskolájának" nevét viselte. Ez egyetem diákja volt Uri. Két karnak volt hallgatója Harderwijkban: a bölcsészetinek és a theológiainak. Mindekettőn doktori rangot nyert, minek emléke két dissertatioban maradt fenn. az egyiket Pro Liberalium Artium Magisterio et Gradu Doctoratus in Philosophia 1753. junius 8-án mutatja be és egyúttal "Academiae Ducatus Gelziae et Comitatus Zutphaniae" dedeicátióval Harderwijkban sajtó alá bocsátja. Tárgya: De fulmine: csekély természettudományi vonatkozásokkal lényegében egy nagyon érdekes irodalomtörténeti kísérlet, melyben a fiatal szerző tágas olvasottságának adva bizonyítékát, nagyon ízléses csoportosításban előadja, hogy a keleti és klasszikus írók minek nézték a villámlást. e dissertatióhoz szokás szerint 22 thesis van kapcsolva, többnyire a physika és a philosophia köréből; köztük néhány a szabad akarat, a determinismus és causalitas kérdéseire vonatkozik. Az utolsó számú: datur spatium vacuum.
Akkori szokás szerint tanulótársainak latin nyelvű üdvözlő költeményei szerepelnek a dissertatio függelékében. A nyomtatvány e függeléke egy életrajzi talány elé állít, melyet a rendelkezésemre álló anyagokkal nem vagyok képes megoldani. E költeményekben ugyanis tanulótársai úgy szólnak Urihoz, mint a ki a bölcsészetdoktori vizsgát megelőzően a theologiae doctor rangját már megszerezte volna. Az egyik, Wilh. Jacob. allardt. ily megszólítással vezeti be versét: "Ad doctissimum Dn. Johann. N. Uri cum uti quondam egregio specimine Theologico, ita nunc Philosophico, mirandum phaenomenom, quod Fulmen audit, brevi et perspicua dissertatione Inaugurali aperiretet Summis proin Philosophiae Honoribus ornaretur." Distichonjait pedig így végzi:
"Quam bene conveniunt et in una sede morantur
Perspiciensque Sophus, Theiologusque probus."
Pedig theológiai doktori dissertatióját csak két évvel későbbről ismerjük. Ugyanis 1755. június 28-án ugyancsak Harderwijkban teszi közzé értekezését: Dissertatio Philologico-Theologica Inauguralis De Rege feliciter regnante... pro gradu Doctoratus in SS. Theoloia etc., melyben a Gen. 49. 10 magyarázásának sokat faggatott kérdéséhez szól hozzá. E két munka egyike sem szerepel Balogh Ferenc bibliographiai kimutatásában.
Kettős doktori babérral Uri aztán Leiden, Hollandia akkor is, most is leghíresebb egyeteme felé veszi útját. 1756. szeptember 17-ről az ottani Album Academicum a következő feljegyzést mutatja: "Johannes Uri Korosino-Hungarus 29 [éves] T. et P. Dr." Nem tudom min alapszik a Lexikon azon adata, hogy itt "jogot kezdett tanulni és ebből letette a doktori vizsgálatot". E tényeknek nem akadtam nyomára. De kétségtelen, hogy Leidenbe Urit a nagy Schultens Albert csábította, korának legkiválóbb orientalistájáé, ki a héber-arab philológia terén a maga idejében uralkodó iskolát alkotott, melynek mint kimutattam, számos jeles magyar növendéke is volt és mely iskolának csillaga csakis a század végén párisi Silvestre de Sacy iskolájának feltűnésével homályosodik el. Itt a nagy vezér mellett Uri azon tanulmányoknak szenteli magát, melyek a leideni iskola hírét a mai napig fenntartották, az arab-héber philológiának, valamint az akkor elérhető keleti irodalomtudomány egyéb ágainak. Munkái, melyek már most 1761-től kezdve sűrűen jelennek meg, az arab, héber, perzsa, török irodalom körében mozognak.
Ezek közt leginkább alapította meg tudós hírét egy a Baloghtól egybeállított jegyzékben hiányzó kiadvány, melyet - a mindjárt ismertetendő emléktábla tanúsága szerint is - az oxfordi katalóguson kívül Uri legjelentősebb dolgozatának tartottak. Kedvező fogadtatásáról és elterjedéséről a tudományos világban az a még mai nap is ritkaság számba menő körülmény tanúskodik, hogy tíz éven belül két kiadást ért. E munka a "Burda", azaz "Köpenyköltemény" név alatt az iszlám világban nagy hírnek örvendő költemény kiadása és magyarázása. Szerzője az északafrikai berber népfajból származó, Felső-Egyiptom Abúszír helységében született Seref al-din Muhamed b. Sza'id al-Búszíri (szül. 1212-ben, megh. 1294-8 körül Kairóban). Vallásos költő volt, ki a próféta tiszteletére több költeményt is írt, melyek közül azonban egy sem vergődött oly hírre, mint e "Köpenyköltemény". Nevét a következő csodás történetnek köszöni, melyet maga a szerző következőképen beszél el: Megesett rajtam, hogy hűdés ért ép azon időben, midőn e költemény szerkesztésével foglalkoztam. Munkám elvégzése után istenhez könyörögtem, hogy szabadítson meg testem nyomorúságától; imámat azzal toldottam meg, hogy sírva mondtam el versemet. Álomba merülvén a prófétát láttam, a mint áldott kezével testem bénult részét érinté és köpenyt borított reám. Arra ébredtem, hogy teljesen felgyógyultam; csudás látományomról azonban nem szóltam senkinek. De még az nap egy fakírral találkoztam, ki elkérte tőlem új munkámat, melyben a prófétát dicsőítem; kérdésemre, hogy melyiket érti - hisz több efajta verse volt azt - mondá - melyet betegséged alatt készítettél - és nyomban el is szavalta az elejét. "Tegnap - úgymond - a próféta jelenlétében hallottam az egész költeményt és láttam, a hogy egy köpenyt borított a szavalóra. Ez a "Köpenyköltemény" elnevezésének oka. E csudás történet csakhamar híressé tette a verset; még a szerző életében szent szövegnek tekintik, melyet s legnagyobb áhítattal környeznek. Gyógyító amulettekre használják egyes sorait; ájtatos gyülekezetekben éneklik. E szentséges jelleget az egész mohamedán világban egészen mai napig fenntartotta. A Köpenyköltemény éneklésével kísérik a halottat utolsó nyugvóhelyére. E fontosságával az irodalomban elfoglalt állása is lépést tart. Az iszlám nagy területén használt minden nyelvre le van fordítva; mindenféle mesterséggel még - ki is bővítették és terjesztették. Egész kis könyvtárt tesz a hozzá fűződő kommentár irodalom. Nemcsak egyszerű értelmét magyarázzák; hanem minthogy mystikus értelmet is tulajdonítanak neki, ez irányban is mesterkedik körülötte a titokzatosságokban kéjelgő exegesis. Aztán kutatják a költemény magikus hatásait is: hogy az egyes verssorokat amuletumnak használva, mily formában, mily esetekben, mily eredményt érhet el velük a bajba süllyedt igazhivő. Pedig vajmi egyszerű, könnyen érthető költeményről van szó, mely 172 distichonban az iszlám népszerű prophetologiáját foglalja össze.
E költemény eredeti arab szövegének editio princeps-ét latin fordítással adta Uri János 1761-ben. Szándéka volt Merzúki arab scholion-jait is kiadni a költeményhez; de ismeretlen akadályok e szándékát meghiusították; csak a költemény keletkezését előadó bevezetést közli Merzúki szövegében. Uri lelkületének jellemző vonását mutatja a könyv dedicatiója: "Deo ter Optimo Masimo atque amicis charissimis dilectissimis hunc suae industriae partum offert Joh. Uri."
E munkához (57-76. lapon) függelékül Uri egy értekezése van kapcsolva e czímen: "Origines Arabico-Hebraicae", melyet mutatványnák jelez egy terjedelmesebb munkából, melynek bevégezésétől, úgymint a Merzúki scholionjainak közlésétől "insperato et inopinato causarum quarundam concursu circumfusus" maradt el. Az Originesben a sémi nyelvek szótárának nyolcz szócsoportját fogja etymologiai vizsgálat alá, azon módszer szerint, melyhez a Schultens iskolájában szoktatták. Ezen módszer ugyanis régibb párja a mostan divatos panbabylonismusnak, mely szerint a sémi szók etymonjait nagy egyoldalúsággal derűre-borúra a babylon-assyriai ékiratos nyelvből fejtik ki. Újdont-új, eddig ismeretlen jelentéseket fognak rá p. o. a bibliai héber szókra, valamely rokonhangzású, nem is mindig biztos ékirati szó alapján és azt a jelentést teszik az illető szó etymonjává. A Schultensék idejében az arab nyelv gazdagságát használták fel a hozzá képest koldus-szegénységű egyéb sémi nyelvek magyarázására. Mindent az arab alapján akartak megérteni. A héber szó jelentésének pontos meghatározásában előbbre helyezték az arab nyelvhasználat tanúságát az évezredes szótári és exegetikus hagyományoknak.
Tudjuk, hogy az ó-perzsa philológiának is volt ily korszaka, midőn Haug iskolája a Zendaveszta szavainak értelmezésében előnyt adott a szankszkritből következtetett etymológiának a párszi iskolák magyarázó hagyománya fölött, melynek a nemrég elhunyt Spiegel volt a szószólója. Uri János is munkatársa volt az ő idejében Leidenben uralkodó panarabistikus módszernek a sémi etymológia terén. Mindent az arabból lehet csak megmagyarázni és megérteni. E nyelvben található meg a sémi szavak eredeti és igazi jelentése. E módszeres tanhoz nyújt adalékokat az "Origines arabico-hebraicae" czímű mutatványban, melyben a Schultens-iskola hű tanítványának bizonyul etymológiai téren, valamint egyéb munkálataiban ez iskola nagy hatását mutatja a szigorú philológiai módszer dolgában.
Ugyanazon czélnak és módszernek szolgál ugyancsak 1761-ben Leidenben megjelent rövid dolgozata (Balogh is felemlíti):"Prima decas originum Hebraeorum genuinarum ad loca biblica rectius intelligenda" (II.+ 35. Lap), melyben ismét tíz héber-arab gyökércsoporton mutatja be Schultens elveinek alkalmazását. A biblia számos helyének csak úgy találhatjuk helyes értelmét, ha a héber szavak igazi jelentésének felderítésére az arab megfelelőket használjuk. "Hoe pacto - így ítél róla bevezetésében - Linguam Hebraeram ad perfectiorem evehemus gradum, et ab iis, quibus aequitas cordi est, laudismercede non frustrabimur." A Prima decas czím ("finis primae decadis", mondja a könyvecske végén is), arra mutat, hogy szándékában volt az etymológiai kutatásainak folytatást is adni. Azonban tudtommal, újabb Decass-sal ezentúl nem állt elő.
III.
1770-ig tartózkodik Uri Leidenben. Ekkor a szerény tudóst életének legnagyobb elégtétele, dicsősége éri. Már elmondtam más alkalommal, hogyan került ez évben Angliába. Az oxfordi Bodleyan-Library igazgatói nem találtak szakembert, ki elég sokoldalú nyelv- és irodalomismerettel rendelkezik, hogy a soknyelvű keleti kéziratokban gazdag könyvtár kincseit egy tudományos katalógusban ismertesse. A leideni tanárok révén Sir Joseph Yorke (Baron Dever), Angolország németalföldi kövcte, Uri Jánost ajánlotta e nagy képességeket feltételező feladat teljesítésére. Az oxfordiak tényleg a magyar fiatal tudóst hívják meg. Angliában mindjárt megérkezésekor egy még Leidenben készült tudományos munkával köszönt be, mely Oxfordban 1770-ben jelenik meg. Balogh János lajstromában nem említi. Ugyanis Al-Naszafi muszlim theológus dogmatikai tankölteményét arab nyelven kiadta és latin fordítással magyarázta; e munka függelékéül Sza'di Búsztánjának bevezetését közülte perzsául és latinul. Ezt mindjárt 1771-ben követik a Baloghnál is felemlített "Török levelek és perzsa elbeszélések, eredetiben latin fordítással., mely dolgozatot itt különösen abból a szempontból emelem ki, hogy Uri keleti nyelvismereteinek a törököt is befoglaló terjedelmére reá mutathassak.
Még egyéb tudományos munkák is jelzik oxfordi szorgalmát, de figyelmének súlypontja természetesen arra a feladatra esik, a melyért Angolországba hítták volt. Másfél évtizeden át foglalkozott a Bodleyana gazdag kéziratkincsével. 1787-ben nyomtatásban jelenhetett már meg munkájának eredménye, egy testes fóliáns, mely ezentúl a könyvtár keleti kéziratai leírásának Nicoll-, majd Pusey-tól folytatott munkájában szilárd alapul szolgált.
Uri e katalógus-munkáját a Bodleyan-könyvtár igazgatóságának "ex aedibus Clarendonianis die 2-do Febr. 1787"-ről kelt előszava vezeti be, melyben a munka történetét adja elő és Uri munkájának érdemét is dicsérő módon méltatja. Leidenből ajánlották neki e tudós szakembert a sokoldalúsága miatt nehéz munka teljesítésére (...).
Ámde nincsen megemlítve, hogy maga Uri is írt egy előszót a nagy munkához, melyet azonban, nem tudhatni, mi okból nem akartak kiadni. Nagy hazánkfiának ez előszavának szövege azonban nem veszett el. Horvát István a Nemzeti Múzeumban őrzött nagybecsű anyaggyűjteményének Urira vonatkozó czéduláinak egyike a következő tény ismeretére vezetett. 1827-ben dr. Parr Sámuel, hattoni curatus, a londoni Sz. Pál székesegyház praebendariusa és buzgó könyvgyűjtő hátrahagyott nagy könyvgyűjteményéről, e czímen: Bibliotheca Parriana, egy katalógust adtak ki, melynek 62. Lapján a theológiai szakba beosztva Kennicott: "Dissertatio generalis in vetus testamentum" cz. Munkája van felhozva, egybekötve a "Codices Manuscripti Hebraici et Chaldaici una cum Arabicis charactere hebraico expressis" czíművel (...), azaz "együtt egy tudós és élesítéletű előszó autograph-jával, melyet közzétételre szánt a katalógus szerzője, a mélységes orientalista, dr. Uri, de melyet méltatlanul visszautasított és mindenféle ürügy alatt elmellőzött dr. Randolph, a Christ-Church kanonokja". Uri a könyvtár gyűjtőjével személyes baráti viszont folytatott. Ezt a katalógus egy adatából következtetem. A 270. lapon ugyanis Verwey I. Nova Via Docendi Graeca (Amsterd. 1737) cz. munkáját e jegyzet kiséri: "The gift of the learned Dr. Ury to Dr. Parr." Bizonyára oly módon került Uri előszavának kézirata is a Parr könyvtárába.
Nem kíméltem fáradtságot, hogy megtudjam, hová került e könyv, mely nagy hazánkfia egy kiadatlan értekezését saját kezeírásában foglalja magában. Nem is tekintve e kéziratnak érdekességét magyar szempontunkból, mindenesetre tárgyi és irodalmi szempontból is kell, hogy nagy fontossággal bírjon. Mi lehet az oka annak, hogy dr. Randolph e "tudósnak és élesítéletű"-nek mondott munkát elnyomja? Utánajárásomnak eddig csak az az egy negatív eredménye volt, hogy megtudtam, hogy Parr könyvgyűjteménye nem egy helyre került, hanem hogy szét van szórva. De nem volt módomban megtudni, hogy a szóban forgó kötet hová került. A minek magános kérdezősködéssel nem tudtam végére járni, talán inkább sikerülne hivatalos utánajárásnak. Az a meggyőződésem, hogy méltó feladatot teljesítene könyvtárunk, ha hivatalos lépéseket tesz arra, hogy híres hazánkfia ezen irodalmi szempontból fontos autograph ineditumának nyomára jusson és azt az utókor számára megmentse. Nem tételezhető fel, hogy Parr Kennicott-kötete, melyhez Uri e reliquiuma hozzá van kötve, nyomtalanul elkallódott légyen.
IV.
Egy negyed évszázadot töltött Uri Oxfordban. Péchy Imre közléséből tudjuk, hogy ez idő vége felé, 1794-ben, tehát két évvel halála előtt, Budai Ézsajás látogatását fogadta Oxfordban, mely látogatás emlékét a debreczeni kollégium könyvtára őrzi. Budai ugyanis Uri egy munkájába, melyet e találkozás alkalmával a szerzőtől ajándékba kapott. Uriról és oxfordi találkozásukról egy érdekes emlékjegyzetet írt latin nyelven. Bár nem volt hivatalos tanári állása az oxfordi egyetemen, nagy tudományát, könyvtári tiszte mellett, tanító működéssel is hasznossá tette. Sokan fordultak hozzá, kik a keleti tudományok azon körében melyben ő maga a nagy Schultens tanítványa volt, okulni és tökéletesedni óhajtottak. E csendes működésének nagy hatását egy okmány hirdeti, mely érdemes arra, hogy a magyar tudományosság története megőrizze. Ez előadásom záró pontján e tisztet óhajtom teljesíteni.
A Wesley-mozgalom egyik nevezetes képviselője volt keletkezése idejében egy Adam Clarke nevű angol theologus, kinek a vallásos ébresztés' körül kifejtett tevékenységén kívül, melyet prédikáló utazásaiban érvényesített, tudományos tekintetben is sok érdemei voltak. Jelesül nagy buzgalmat fejtett ki egy polyglott biblia létesítése ügyében. Ez érdekes férfiú életrajzát halála után egy vaskos három kötetre terjedő munkában adták ki: An Account of the Religious and Literary Life of Adam Clarke (London, 1833), melynek gerinczét magának Clarke-nak naplójegyzetei és nejéhez, családja egyéb tagjaihoz és barátaihoz intézett levelei képezik.
1812-ben a methodista theológus egy időre Oxfordban telepedik meg és e tartózkodásáról a nevezett életrajzi munka II. kötetének 298. lapján a következő naplófeljegyzést veszi át: "Mivel alkalmatlannak véltem - úgymond Adam Clarke - hogy vendéglőbe szálljak, magánházban fogadtam lakást. Kellemes meglepetésemre azt láttam, hogy ugyanazon lakóhelyre kerültem, melyet huszonötéven át a híres Dr. Uri János foglalt el, egy Leidenben kiképzett magyar, kit az (oxfordi) egyetem áthítt, hogy a Bodleyana-könyvtár keleti kéziratait rendezze, katalogusba foglalja és leírja. Ő az, ki a Burda czímű arab költeményt kiadta és latinra fordította. Hetven évet meghaladó korában 1796-iki október hó 18-án esti 8 óra felé vacsora közt hirtelen halt meg. Dr. White, az egyetem ez idei arab professora, tanítványai közül való; úgy mint e helyiségben a legtöbben azok közül, kik a keleti irodalmakban kitűnnek, oktatásukat Dr. Uri Jánosnak köszönik. Bús érzés, bár kedves gondolatoktól indíttatva a következő sorokat vésette velem egy üveg négyzetére azon szoba ablakának, a melyben kutatott, a melyben meghalt, és a melyben én most írok."
Íme a felirat szövege (...) magyarra fordítva:
"Szentelve Uri János theolog. doktor emlékének. Magyarországon születve és Leidenben nevelve, az oxfordi egyetem áhította őt Angliába, hogy leírja, rendezze és katalogusba foglalja a Bodleyana-könyvtár keleti nyelvű kéziratait. - Legrégibb és legbizalmasabb ismerősei mindenkor becsületes embernek, kedves társnak és lelkiismeretes keresztyénnek találták. Hatalmas ismereteiről a keleti tudományban a legkitűnőbb és leghatározottabb tanúságot tesznek Katalogusa a Bodleyan-könyvtár arab kéziratairól, Héber és Arab nyelvtana, a Burdának nevezett híres költemény kiadása és latin fordítása, számos tanítványaival együtt, kik kitüntették magukat azon irodalom köreiben, melyet mesterük nekik megnyitott. Egy bár személyére, de nem irodalmi és erkölcsi érdemeire nézve idegen, azon lakásban, melyet e kitűnő ember huszonöt éven át elfoglalt, ablaküvegre bízza ez emlékjelt tudományról, mely soha nem pusztulhat el, erényekről, melyek soha nem halhatnak meg. Miután élete utolsó két évében sokat szenvedett vala egyre növekvő betegségektől, szállásában hirtelen meghalt esti nyolcz óra felé, 1796. október 18-án 70 éves korában (Helyesebben 72 éves korában. Budai Ezsajás fent említett jegyzetében 1794-ben azt mondja: "licet esse septingenario major."). Halandó maradványait a város Sz. Mihály-templomának chorusában helyezték el, a hol egy emlékkő hiányában, az arra menő bajosan mondhatná: Itt nyugszik Uri."
Az üvegtábla rég elpusztult; vele Clarke érzelmes felirata. Hadd maradjon fenn e helyen is, mint nagy hazánkfia, a tudós és erényes Uri János emlékének felújítója. A magyar tudomány büszkén említheti e nevet. Tartsuk tiszteletben!
Nagy Lajos: A kőrösi Uri János oxfordi diadalának 150. évfordulója
(Nagykőrösi
Híradó, 1938. december 26.)
Remete a neve az olyan szentéletű férfiúnak, ki lemond a világ örömeiről, elvonul valami hatalmas rengetegbe vagy a pusztaságba, hogy ott földi életét az emberi tudomány hiábavalóságáról való elmélkedésnek szentelje.
Hát Uri János (1724-1796) nem ilyen remete volt.
A mi remeténk 17 hosszú esztendőre szintén elvonult, de nem a pusztaságba, hanem az oxfordi egyetem híres könyvtárába. Nem azért, hogy az emberi tudomány hiábavalóságáról elmélkedjen, hanem hogy Oxford gazdag keleti kézirat gyűjteményét, mely addig csak haszontalan papirostömeg volt, tudományos rendszerbe foglalja, katalógusát elkészítse és ezzel a belőlük okulni és tanulni vágyó emberi elme számára használható közkinccsé tegye.
Történt mindez pedig mindez a XVIII. Század utolsó negyedében, amikor spanyol és francia versenytársaitól megszabadult Anglia diadalmasan állt Kelet kapujánál, lelkében azzal a nagy elhatározással, hogy a kapu átlépésével a maga számára szerzi meg a keleti országok feletti uralmat és mindazt, ami ezzel az uralommal összefügg.
Ez az elhatározás az angol történelem egyik legnagyszerűbb fejezete és hogy ez az átlépés Kelet kapuján olyan tüneményesen sikerült, abban szerény, de érdekes szerepe van a mi remeténknek is.
Az ő 17 évi szakadatlan munkájának az eredménye az a kulcs, mellyel az akkori Anglia színe virága - az oxfordi diákok kinyithatták Kelet szellemi kapuját és megismerhették már egyetemi tanulmányaik alatt azt a csodálatos és titokzatos keleti világot, melynek meghódítása lett az angol világuralom alapja.
Ez az oka annak, hogy a kézirat gyűjtemény rendezése után Uri Jánost nem engedték haza Magyarországra, hanem ott fogták a keleti tudományok rektorának, ki a hosszú őszi és téli estéken kávé mellett magyarázta tanítványainak, hogy mi van a Bodley könyvtár arab kézirataiban.
Uri János tudományos működésének méltatását már elvégezték mások. Így most inkább néhány életrajzi adatát akarjuk csokorba kötni, melyek azt mutatják, hogy az emberi sors a véletlenek szeszélyes játéka. Látszólag vak véletlenek eredője, hogy egy magyar parasztgyerekből az angol világhatalmi gondolat egyik szálláscsinálója lesz. A hívő lélek azonban a véletleneknek ezt a sorozatát isteni gondviselésnek tartja, mely a letűnt századok alatt a magyar és angol kapcsolatoknak olyan számos csodálatos megnyilatkozását teremtette meg.
A történelmi események minden tárgyilagos szemlélőjének észre kell venni, hogy századok folyamán bizonyos láthatatlan, de azért valóságos útvonal létesült Magyarország és Anglia között, melyen a két nemzet fiai egymásra találtak. Ezen az úton vonult Rákóczi György küldöttsége Cromwell elé, aki könnyezve fogadja magyar hitsorsos testvéreit, mikor azok a lengyel kérdésben kérik a nagy államférfiú támogatását. Ezen az úton jutott Uri János is az oxfordi könyvtárba hazájának és Angliának közös dicsőségére.
Az Uri nevet Magyarországon egy község is viseli, ami azt mutatja, hogy a család eredete a magyar államalapítás első századaiba nyúlik vissza és így Uri János tősgyökeres hajtása a magyarság életfájának.
Egyik ismert őse Uri István a XVII. Század közepén a szendrői vár vitézeinek hadnagya, ki életét a törökök elleni harcokban töltötte el. Három fiát is vitéz katonának nevelte és közülük egyik Szendrő kapujánál a törökök elleni harcban halt hősi halált.
Mire a másik két fiú is embernyi emberré cseperedett Magyarország felszabadult a török uralom alól és közülük az egyik Szendrő várából Nagykőrösre költözött. Mi volt ennek az oka, csak sejthetjük. Uri Mihály valószínűleg már katonai szolgálata alatt megfordult Nagykőrösön és olyan mélyen nézett az egyik kőrösi lány szemébe, hogy ez a szempár erdős dombos szülőföldjéről lecsábította a magyar Alföldre, ahol homok hegyek mellett holdas nyári estéken olyan sejtelmesen sírt a pásztorok furulyája.
Itt Uri Mihályból, a híres végvári vitézből békés polgár lett, ki derűs öregségét avval töltötte, hogy a saját maga által szűrt vörösbort szopogatta és unokáiban gyönyörködött.
Az unokák között volt egy Imre nevezetű is, ki egész más természetű volt, mint a többi. Megmondhatjuk egész nyíltan, Uri Imre haszontalan ember volt. Dolgozni nem szeretett. Mindenkivel kötekedett. Káromkodott. Örökségének rövidesen a nyakára hágott. Hej pedig de nagy szükség lett volna a háza körül a garasra, mert 1724. December 27-én fia született és már akkoriban is nagy költséggel járt az ilyesmi.
A legifjabb Uri, mivel éppen János napja volt, a keresztségben a János nevet nyerte és keresztapja Czira Gergely igazán nem gondolta, hogy apja nyughatatlan természete olthatatlan tudományszomjjá változik benne.
Ha Uri Imre rendes ember, János fiából is rendes gazdát nevel. Sajnos Imre úrnak már magának sem volt miben gazdálkodni és így a kis Jancsi, mint felesleges teher az egyik gazdag rokontól a másikhoz vándorol. Mint nemes úrfit nem akarják csikósnak vagy juhásznak befogni, hanem beadják a nagykőrösi református collegiumba mendikánsnak. Így hívták akkor a magyar középiskoláknál a bentlakó szolgagyerekeket, kiknek a feladata volt az iskola körüli összes testi munka elvégzése a logatusok cipőjének a pucolásától a fegyelemsértők megvesszőzéséig. Ha mindezt elvégezték, jogukban állt még tanulni is. A mi Uri Jánosunk annyira élt ezzel a joggal, hogy rövidesen az intézet büszkesége lett belőle.
Ennek ellenére Uri János soha nem végezte el a nagykőrösi iskolát, mert ismét találkozott egy véletlennel, mely vándorbotot nyomott a kezébe.
1739-ben pestis járvány tör ki Nagykőrösön, mely a város 10.000 lakosából 2693-t szólít el a másvilágra. Köztük van a collegium lakóinak nagyobb fele is és így hónapokon keresztül nincs szó rendes tanításról, vagy éppen tanulásról.
Uri Jánosban már ekkor akkora a tudományszomj, hogy nem bírja a tétlenséget, hanem 1740. Április 28-án felvételi vizsgát tesz a debreceni főiskolán és így egy csapásra nagy deák lesz belőle. Fel van jegyezve az egykorú jegyzőkönyvekbe, hogy azok között, kik vele együtt vizsgáztak csak négyen kaptak jeles osztályzatot és ezek között is Uri János a második helyet érdemelte.
Debrecenben azután újra találkozunk a véletlennel. Ebben az időben a debreceni collegiumban valóságos divat volt a keleti nyelvek tanulása. Arab, perzsa, török nyelven beszélő ember nem egy volt a főiskola falai között. Uri János ezeknek a bűvkörébe kerül és csakhamar csodálatos eredményeket tud felmutatni.
A keleti költők új világa, a nemzetiségi eszmék kultusza, az őstörténet rejtelmei annyira megejtik, hogy Debrecenben sincs maradása, hanem tovább fut Kelet lelkének megismerése után.
Közben 1749-ben Nagykőrösön is megfordul és nagybátyjától - Uri Istvántól 10 forint kölcsönt vesz fel a nagy útra azzal az ígérettel, hogy rövidesen visszafizeti. Ez a kölcsön nemcsak azért nevezetes, mert ez tette lehetővé, hogy Uri János külföldi tanulmányútra indulhatott, hanem főleg azért, mert visszafizetése soha nem történt meg és így ez a kötelezvény ma is megvan Nagykőrös város levéltárában, ahol ez az autogram a nagy tudós egyetlen ereklyéje.
Külföldön első útja a harderwijki egyetemre vezet, ahol 1753-ban a filozófia, 1755-ben a theológia doktorává avatják.
A kettős doktori képesítéssel tarsolyában iratkozik be a leydeni egyetemre, ahol tovább tanul, de közben egymás után jelennek meg keleti tárgyú dolgozatai és szakkönyvei.
Repülnek az évek a nagy munkában, ezt Uri János észre sem veszi és közben olyan nagy hírnévre tesz szert, hogy keleti kérdésekről azzal a Schultens-szel bocsátkozik vitába, kinek híre őt csalta annak idején Leydenbe. Egy ilyen nyilvános vitatkozáson véletlenül jelen van Sir Joseph Yorke, Anglia németalföldi követe, aki siet az angol kormánynak jelenteni, hogy sikerült megtalálni azt a férfiút, ki alkalmas és képes az oxfordi egyetem keleti kéziratainak a rendezésére.
Alig hunyta le szemét Oxfordban a magyar kitartásnak nagy bizonyságtevője, az Uri család fi ágon Nagykőrösön is kihalt. Az utolsó Urit Nagykőrösön is Jánosnak nevezték és a család emlékezetét 1929-ig egy kis utca - az Uri utca őrizte. 1929-ben a nagykőrösiek már annyira megfeledkeztek erről a nevezetes családról, hogy a kis utcát újabb névre keresztelték át. A múlandóságnak ezen jellemző példája mellett gondolkozva áll meg az ember és szorongó szívvel arról elmélkedik, vajon Oxfordban tudja-e valaki, ki volt az az Uri János, aki pontosan 150 éve fejezte be az egyetemi könyvtár keleti kézirat gyűjteményének rendezését?
Scher Tibor: Uri János (1724-1796)
(Könyvtáros,
1963,12:724-725.)
A XVIII. század számos kiváló magyar tudósa és bibliográfusa között eddig alig esett szó a külföldön nagy tekintélyre szert tett Uri Jánosról. Uri János egyike volt azoknak az orientalistáknak, akiket a tudásvágy és a keleti tudományok iránt érzett olthatatlan tanulási láz külföldre hajszolt. Az oxfordi Bodleiana könyvtár keleti kéziratairól készített, 1787-ben megjelent nyomtatott katalógusának előszavában ezt olvashatjuk: "ez volt a magyar Uri János, aki már akkor a hollandiai Leydenben tartózkodva a híres Schultens irányítása mellett foglalkozott a keleti nyelvekkel. Ezt a nekünk így ajánlott férfiút felvettük, évi fizetést adtunk neki, mígnem ezt a feladatot teljesen elvégezte. Ezzel a számbavétellel sok éven át fáradozott: az egyes kódexeket, melyek héber, khaldeus, ethiop, szír, arab, perzsa és török nyelven vannak írva, példányonként (egyenként) átvizsgálta. Tartalmukat néha rövidebb, vagy ahol a tárgy fontossága miatt szükséges volt, bővebb szóval ismertette, a szerzők neveit és a könyvek címeit, majd latinul, majd magukon az eredeti nyelveken, amennyire lehetett megismertette, a kódexek rendezetlen tömegét rendbehozta és a tudományszakoknak megfelelően osztályozta. ahogy az a legjobb katalógusokban lenni szokott."
Ki volt ez az Uri János, akiről egyébként a Bibliotheca Parriana anyagáról 1827-ben kiadott katalógus így ír: "... a rendkívüli tudású kiváló orientalista, dr. Uri ..."
1724. december 29-én született Nagykőrösön. A Magyarországon elérhető tudással nem elégedett meg, nyugtalan természete küldöldre vitte. Egyetemi tanulmányait Harderwjikben végezte, éspedig egyidejűleg a bölcsészeti és teológiai fakultáson. Bölcsészdoktorátusát 1753. június 8-án szerezte meg. Disszertációja érdekes kísérlet - a címe De fulmine (A villámról) -, melyben azt mutatja be, hogy vélekedtek és írtak erről a lenyűgöző természeti jelenségről az ókori keleti és a klasszikus írók. Teológiai disszertációja - a vizsgát 1755. június 8-án tette - ugyancsak Harderwjikben jelent meg, a maga nemében ugyancsak számottevő munka.
Ezidőben a kor legnagyobb tekintélyű orientalistája a Leidenben működő Albert Schultens professzor volt. Leidenbe, ahová 1756. szeptember 17-én megy, tulajdonképpen Schultens nagy híre csábította. Érdekes, hogy ennek ellenére Leidenben először a jogtudományokkal kezd foglalkozni, sőt a meglévő két doktorátusa mellé, harmadiknak a jogit is megszerzi. Schultens hatása azonban csakhamar nagy erővel kezd hatni Uri életére, és tanulmányainak, kutatásainak középpontjába az arab-héber, a sémi filológia kerül. A Schultens mellett eltöltött évek Uri Jánosra döntő hatást gyakoroltak. Érdeklődése egyre jobban kitárul, már nemcsak a sémi filológia foglalkoztatja, hanem behatóan tanulmányozza a perzsa és török irodalmat is.
Az oxfordi Bodleiana könyvtár, melynek alapítója Thomas Bodley volt, különös előszeretettel gyűjtötte a keleti anyagot, s ezt a tradíciót több kiváló könyvtáros, köztük Thomas James, még tovább fejlesztette. A Bodleiana rendkívül gazdag és sokrétű, nagyértékű keleti kézirat anyaggal rendelkezett, ám ennek az anyagnak katalogizálására megfelelő szaktudósra volt szükség, ugyanis elvégzéséhez ismerni kellett a héber, aram, arab, szír, etióp, perzsa, török, latin és görög nyelvet, járatosnak kellett lenni ezek filológiájában, irodalmában és történelmében egyaránt. A tudományoknak és a keleti nyelveknek ilyen széles ismeretkörű tudósát eddig nem sikerült a Bodleiana igazgatóságának megtalálnia. Ezért Sir Yorke, Anglia németalföldi nagykövete a leydeni egyetemhez fordult, és az egyetem vezető professzorai a magyar Uri Jánost ajánlották ennek a különleges tudást igényló, nagy feladatnak a megoldására. Uri 1770-ben át is költözött Oxfordba, és 15 éven át dolgozott a keleti kéziratok katalógusának elkészítésén. A nagy mű nyomtatásban 1787-ben jelent meg. A bevezetőben a Bodleiana igazgatósága és az oxfordi egyetem tudósai nagy tisztelettel és elismeréssel adóznak Uri János óriási tudásának és kiválóan elvégzett munkájának. Uri meggyökeresedett Oxfordban, ahol könyvtárosi működése mellett oktatott is. Arról viszont eltérnek a vélemények, hogy az oxfordi egyetemnek professzora is lett volna egyidejűleg. Véleményünk szerint, és számos tény ezt látszik igazolni, Uri nemcsak a Bodleiana könyvtárosa, hanem egyben a keleti nyelvek professzora is volt. Adam Clark írja, hogy többek között White, az oxfordi egyetem arab professzora is Uri egykori tanítványai közé tartozott. (An Account of the Religions and Literary Life of Adam Clarke, London, 1833. II. p. 298.)
Uri nemcsak kiváló könyvtáros, de korának elismert tudósa is volt. A sémi filológia pánarab irányzatát képviselte, miszerint minden közel-keleti nyelvet az arabból lehet megérteni és megmagyarázni.
Életének főműve, a Bodleiana keleti kéziratainak katalógusa (Bibliothecae Bodleiana Codicum manuscriptorum orientalium... Catalogus) mellett a legszámottevőbb egy XIII. században élt kairói berber költő, Seret al-din Muhamed ibn Szá'id el Busziri Burda c. versesművének magyarázatokkal való ellátása és kiadása (1761). A Burda (Köpenyköltemény), melyet az arabok szent szövegnek tartanak, 172 disztichonból áll. A temetéseknél ezt éneklik, egyes sorait amulettekre írva viselik, misztikus értelmet magyaráznak bele. Uri nyomán azóta több kiadása is megjelent e műnek.
Munkái közül megemlíthetjük még Al Nasaphi tankölteményének arab nyelven latin fordításban való kiadását (1770), melynek függelékében Szádi Busztánjának bevezetését is közli perzsául és latinul.
Eddig 11 nagyobb műve került elő különböző külföldi nagy tudományos könyvtárakból.
Arra vonatkozólag nincs adatunk, hogy Uri valaha is visszalátogatott volna Magyarországra, de azt tudjuk, hogy kapcsolatai voltak Magyarországgal. Így pl. Budai Ézsaiás 1794-ben meglátogatta Urit Oxfordban. Uri ez alkalommal két könyvével megajándékozta Budait (Pharus... 1784. és LXXX Lebdomedum.... 1785).
Urit az oxfordi Szent Mihály templomban temették el, sírját külön sírfelirat nem jelzi. Emlékét Clarke - aki ugyanabban a lakásban lakott Oxfordban (1821-ben), ahol valaha Uri élt 25 éven át - a lakás egyik ablakára vésett szöveggel így örökítette meg:
"Uri Jánosnak, a teológiai tudományok doktora emlékének szentelve, aki Magyarországon született és Leydenben nevelődött, akit Oxford egyeteme meghívott Angliába, hogy feldolgozza, rendezze és katalógusba foglalja a Bodleiana könyvtár keleti kéziratait."
Uri nagy tekintélyét mutatja, hogy haláláról külön gyászjelentést közölt 1796-ban a Londonban megjelenő The Gentleman's Magazine and Historical Chronicle is.
V. S.: Egy elfeledett magyar tudós
emlékezete
(Vasárnapi
Újság, 1905. június 25.)
Anglia nagy keleti világmisszióját az utolsó száz év alatt a sors különös végzéséből három kiváló magyar elme szolgálta tudása és úttörő búvárlata kincseivel. A még élő Vámbéry s a darzsilingi temetőben pihenő Kőrösi Csoma Sándor egyfelől, kinek törekvéseit csak most igazolja teljesen a tibeti kérdés. - a harmadik pedig, a kinek már nevét is majdnem elfeledték, de a ki méltán sorakozik ezekhez, az oxfordi egyetem híres Bodley-féle könyvtárának magyar születésű nagy nyelvtudósa, az 1796-ban meghalt Uri János.
Uri János nevét nálunk a múlt század elején kezdték csak jóformán ismerni. - hogy aztán újra feledésbe hagyják merülni, - a mikor 1816-ban Nemzeti Múzeumunk halhatatlan alapítójának, gróf Széchényi Ferencnek Stewart lord bécsi angol nagykövet átnyújtotta azt az Uri által készített nagyszabású katalógust a Bodley-könyvtár keleti kéziratairól, melyet cserébe ajánlott fel ez a Széchenyi-féle katalógus megküldéséért.
Nagyon kevés és bizonytalan az, a mit Uri János származásáról és gyermekkoráról eddig hitelesen tudhatunk. Mielőtt Hollandiában nyomtatott két doktori disszertácziója napvilágra került volna, melyben ő nagy-kőrösinek vallja magát, - születéshelyének a fehérmegyei Czeczét tartották. Így van beírva a debreczeni kollégium subscribáló könyvében is, melyben az 1746 április 28-iki dátumnál ez áll: "Uri János czeczei, a győri kollégiumból." Szülőit nem említi, sem rokonait.
A múlt század elején egyes buzgóbb kutatók által beszerzett információk azonban egyáltalában nem derítettek ki semmi pozitív bizonyítékot arra, hogy Uri valóban Czeczén született, sőt az ellenkezőre szolgáltattak majdnem kétségtelen adatokat. 1823-ban ugyanis brassai Miller Jakab Ferdinánd, a Nemzeti Múzeum akkori igazgatója Szögyény-Marich István konziliárus, továbbá Dömötör Pál bajai táblabíró közbenjárására átvizsgálták a legrégibb, 1730-ban kezdődő czeczei matrikulákat, de Uri nevet bennök nem találtak, sőt az akkor 76 éves Váradi János, a ki ugyan csak később származott el Czeczére, teljes határozottsággal kijelentette, hogy sem Uri Jánost, sem szülőit nem ismerte. Arra azonban emlékezett, hogy 40-45 évvel előbb Dömök Gergely akkori lelkész és orvoshoz Uri János Angliából vagy Kelet-Indiából-e, nem tudja, levelet intézett, rokonai életéről kérdezősködvén.
Dömök ekkor tovább kezdett nyomozni s öregebb czeczei lakosoktól arról értesült, hogy bár Uri szülőit ők sem ismerték, mert nem voltak czeczei lakosok, de azt hallották, hogy Uri János valóban ott született, szüleit azonban korán elvesztvén, az árvaságra maradt fiút anyja testvére, valami Trencsényi nevű markotányos felesége nevelte fel. Nevelőapja rossz bánásmódja miatt azonban sokat kellett szenvednie, s ezért a gyermek egy másik rokonához, az akkor legvagyonosabb hírben állott czeczei földbirtokosnő, bizonyos Mátéfiné házához került, s ki özvegy leányával, Gellértnével lakott együtt. De itt sem ment jobban a dolga; durva foglalkozásokra szorították s rongyos ruhában járatták, úgy hogy még a cselédség tréfás csipkelődéseitől sem volt ment, a kik gúnyosan Uri helyett "Urfi" nevet adtak neki. Valóságos megváltás volt rá nézve, mikor a kecskeméti kollégiumba került, a hol szorgalmával nem sok idő múlva nagy előmenetelt tett.
Fényes hivatottságát azonban még jobban igazolta debreczeni tanuló-pályája, melyről Sárváry Pál, a physika és mathesis nagyhírű professzora egy 1818 október 24-ikén kelt levelében így emlékezik: "Nevezetes környülállás az Uri úrra nézve, hogy azok közt, kik vele együtt censeálódtak és a Deákok száma közé bevevődtek (akkoriban még fölvételi vizsgát kellett tenniök Debreczenben a más tanintézetekből jövőknek), csak négyen találhattak méltóknak az első klasszisra, kiket már ma Eminenseknek nevezünk, és ezek között is Uri a második helyet érdemlette. Nevezetes továbbá az is, hogy vele együtt vevődvén be a néhai nagytudományú professzor Tiszteletes Sinay Miklós úr is, az a második klasszisban, melyet mi elsőnek mondanánk, csak a 15-ik helyet nyerhette meg."
Évekkel utóbb, már Oxfordban léte alatt, az őt meglátogató Benedek Mihály, későbbi tiszántúli superintendensnek maga Uri mondta volt el, hogy Debreczenben alig töltött egy évet s néhány hónapot, azután a német nyelv megtanulása végett, még alig 22 éves korában hosszabb időre Pozsonyba utazott, onnan pedig stipendiummal a külföldi, főleg hollandi egyetemeket kereste fel.
Németalföldön akkor sok magyar ifjú volt buzgó hallgatója a tudományoknak. Debreczenből, Sárospatakról, Kolozsvárról, Enyedről, Maros-Vásárhelyről, stb. De Uri összes társai közt kitűnt, s a keleti nyelvekben tanúsított jártassága általános tekintélyt szerzett neki még tanárai közt is, a kik közül pl. a világhírű leydeni professzorral. Schultenssel nem egyszer vitába bocsátkozott egyes kéziratok dolgában. Hosszú egyetemi évei Utrechtben, Leydenben bizonyára nem voltak mentek a nélkülözésektől, mert később szerzett előkelő tudományos állásában is emlegette, hogy mint Horatiust, őt is a nyomor sarkalta a pályáján való előmenetelre. Már ekkor lépett fel irodalmilag is arab és persa szómagyarázatokkal.
Sok téves adat került forgalomba Uri angolországi útja körülményeiről. Vannak, a kik azt állították, hogy Uri Rákóczi Ferencz egykori praeceptorával, Jászberényi Pállal együtt járt volna Angliában. Ennek az adatnak alaptalansága nyilvánvaló, mert Uri épen száz évvel később kereste fel Angliát, mint Jászberényi. Hogy mi adta rá a közvetlen okot, azt elbeszéli Őry Fülep Gábor tiszáninneni szuperintendens Tóth pápai tanárhoz intézett levelében. Őry FülepGábor 1765-ben találkozott Urival külföldön, s ez élete további sorsára döntő hatással volt.
"Én - úgymond - Uri Jánost Leydenben találtam s vele ottan megismerkedtem, s azt is megtudván, hogy ő az orientális nyelveket szorgalmatosan gyakorolná, Angliában 1765-ben megfordulván és ottan mind Hunt, mind Kennicott, akkori híres oxoniumi orientalisták előtt megemlítettem, a kik engemet arra kértek, hogy őtet küldeném által Oxoniumba az orientalis s különösen a török manuscriptumok rendbeszedésére, melyet én, visszaérkezve Leydenbe, néki tudtára is adtam és ő aztán 1766-ban, mint egy londoni jóbarátom levelében olvastam, oda el is ment. Tovább mi lett belőle, nem tudom. A mennyire eszembe jut, czeczei fiúnak mondotta magát és hogy Debreczenben togatus volt, azt is mondotta. Az ember már koros volt és a 40 esztendőt már meghaladta. Már Leydenben adott ki valamely zsidó és arabus szóknak egymással való összehasonlítását, melyet magam is láttam."
Hitelesebben látjuk előadva Uri oxfordi meghivatásának történetét abban az előbeszédben, mellyel nagy műve, a Bodley-könyvtár keleti kéziratainak nyomtatott katalógusa elején az intézet gondnokai és a mű kiadói számolnak be a nagy tudományos vállalat keletkezéséről és elkészültéről. Ezek szerint Uri meghivatása Secker Tamás kanterburyi érsek közbenjárásának tulajdonítható. Miután sokan visszariadtak a hozzáértők közül a hosszú és fárasztó munkától, mellyel a katalogizálás járt, az érsek Yorke József akkori belgiumi követtől értesült, hogy van Leydenben egy alkalmas magyar tudós, a ki hajlandó elvállalni a munkát. Ez a magyar tudós Uri volt, a kit állandó évdíjjal szerződtettek is a munka elkészítésére.
Húsz évig dolgozott Uri aztán az alapvető munkán, melynek nehézségeiről fogalmat nyújthat az, hogy az összes, ezrekre menő zsidó, khaldeai, syriai, arabs, török, egyptomi, persa és kopt nyelvű kézirati anyagot egyenként át kellett vizsgálnia, azokból kivonatot készítenie, a szerzők nevét följegyeznie, azután az egyes kéziratokat nyelvük, majd tárgyuk szerint osztályoznia, végre ábéczérendbe sorozva, az egyes példányok keletkezése helyét, idejét, lapszámát s egyéb tudnivalókat pontosan följegyeznie.
Így készült el a nagy mű első része, melyről e czikk bevezetésében szólottunk. Még mielőtt elkészült volna a tudományos világ érdeklődését fölkeltette Uri János tudományos készültsége; sokan látogatták Oxfordban, a kiket híre, tekintélye vonzott oda: így pl. a svéd Björnstahl, ki 1775 októberében kereste fel Urit, s kiadott emlékeiben a legmelegebb elsimeréssel szól róla. Megemlíti, hogy Uri, a ki rendkívül tudós férfiú, akkor már nyolczadik éve foglalkozott nagy katalógusával, s már előbb is kiadott arabs és persa verseket, írt persa szótárt is, melyet az angol kelet-indiai társaság szándékozott kiadni.
De ezen páratlan tudományos képzettségén kívül Uri a modern európai nyelvek tökéletes ismeretével is nagy szolgálatára volt az Oxfordban megfordulóknak. Tökéletesen beszélve a latin, magyar, holland, franczia, német és angol nyelveket, ő kalauzolta rendesen azokat, a kik odajöttek, hogy a világhírű oxfordi egyetemmel közelebbről megismerkedjenek. Ilyenek pedig sokan voltak minden nemzetből, s a föld minden tájáról; magyarok is. S a szerény s komoly tudós mindenkinek szívesen állt szolgálatára, de minden jutalmat visszautasított. Így 1781-ben Bouftlers grófnak három napi szolgálatáért felajánlott dús honoráriumát is azzal köszönte meg, hogy nincs rászorulva.
Nőtlen és szerény igényű ember maradt egész életén át. Már túl volt a hetven éven s még mindig a Divinity School nevű egyetemi intézet szerényen bútorozott két szobájában lakorr, ugyanott, a hol a Bodley-könyvtár is elhelyezve volt. Itt fogadta 1787-ben gróf Széchényi Ferencznek, a Nemzeti Múzeum alapítójának, akkor II. József kamarásának látogatását is, ki oly mélyen elmerülve találta könyvei közt, hogy csak akkor riadt fel, mikor a gróf magyarul üdvözölte.
Nagy kitüntetésnek vette a látogatást, de a hazai dolgok iránt már nem igen érdeklődött. Magyarul is csak tartózkodva beszélt, nehogy idegen szavakkal legyen kénytelen keverni a társalgást. Inkább a franczia és a német mellett maradt. Arra a kérdésre, miért nem jő haza, azt felelte: "Birtokom nincs Magyarországon, sem rokonom. Mindenütt feltalálom hát hazámat, a hol jól érzem magamat."
Némileg talán volt is oka így gondolkozni Urinak, ha ugyan hitelt adhatunk annak a mende-mondának, hogy a kiváló nyelvtudóst hazai hitsorsosai azzal vádolták, hogy oxfordi állása elnyerése érdekében kénytelen volt református hitét elhagyva, az angol törvények értelmében az episcopális egyház kebelébe lépni s hogy hazájában ezért nem méltányolták kellően tudományát. Mii több, azzal is gyanusították, hogy Sinay Miklóssal, a kit néhány lelkész társa illetéktelenül és szabálytalanul akart a szuperintendensi székbe emelni, Uri levélben is tárgyalt az episcopális egyház megalapítása tárgyában a Tiszán túl. Más híresztelések szerint ellenben Sinay azért tárgyalt vele, hogy a magyar reformáczió történetéről írott nagy kézirati művének a Bodley-féle könyvtárrészére 3000 aranyért való megvásárlását közvetítse.
Mindezen föltevéseket azonban semmi sem támogatja. Nem látszik azokról tudni a nagy tekintélyű debreczeni professzor, Budai Ézsaiás sem, a ki pedig 1794-ben fordult meg Oxfordban, Uri körében. Sőt, az Uri-féle katalógus azon példányának, melyet ez alkalommal Budai Ézsaiás a szerzőtől kapott ajándékba s utóbb a debreczeni kollégium könyvtárának ajándékozott, maga írta fel a hátlapjára a következő sorokat: "Oxfordban élt nőtlenül, abból az ösztöndíjból, melyet a Bodley-féle könyvtár arab kéziratai katalogizálásáért húzott. Nem hiányoztak tanítványai sem, ifjú és bőkezű angolok, kiket magán úton a keleti nyelvekre tanított s kik nem voltak hálátlanok iránta. Beszélt angolul, németül, latinul folyékonyan, magyarul a hazájától való hosszú távollét miatt csak akadozva s angol szavakat keverve beszédébe; e szavak közt különösen a something (izé) ismételten előfordult. Habár már 70 éven túl van, még sincs erő híján, úgy hogy még számos éveket lehet neki igérni."
Ebben azonban már megcsalta a tudós Budai Ézsaiást a remény, mert két év múlva, 1796 júliusában, mikor Sárvány Pál utóljára meglátogatta, már csak megtört aggastyánnak találta Urit. Még ugyanazon év októberében meg is halt, gyászba borítva halálával nem csak a tudományos intézetet, melynek nagyérdemű tagja volt, de egész Oxford polgárságát is, mely nagy megilletődéssel kísérte el végső útjára.
További anyagok Uri Jánosról:
Tudományos Gyűjtemény 1817,10:117-119. Uri János Életírására.
Tudományos Gyűjtemény 1830,12:121-124. Uri Jánosról, mint Kőrösi születésűről Új Évi Ajándékul 'a Nagy-Kőrösi Hazafiaknak / Horvát István.
Sárospataki Füzetek 1866,V:409-415. Balogh Ferenc (közli) Uri János magyar tudós Oxfordban.
Figyelő (Szana Tamás szerk.) 1873:123.; 1876:14-16. Uri János említése.
Figyelő (Abafi szerk.) 1877:378-379. Szilágyi István: Uri János.
A nagykőrösi Arany János Társaság évkönyvei 1927-28 (3. kötet):43-60. Magyar Kázmér: A kőrösi magyar : Uri János életrajzához.
Uri János néhány munkájának cím- és belső lapja