Nagykőrös művelődési helyzetképe

a két világháború között

2. A város társadalmi és gazdasági helyzete a két világháború között

Nagykőrös lakossága a vizsgált korszakban a következőképpen alakult:

1910: 28 575

1920: 28 701

1930: 28 591

1941: 29 899

A stagnálás okára Erdei Ferenc világított rá: "A kőrösi magyarság ősi és tömény fajta, igényes és követelődző. Nem tud élni megfelelő levegő nélkül, s vagy kitör és levegőt kér, vagy elpusztul ... Tarsolyában van azonban ... a néma forradalom: az egyke és a teljes gyermektelenség. Nagykőrös népszaporodása már aggodalomra adhat okot, ha van, aki aggódjék emiatt."

Nagykőrös a magyar mezővárosok egyik legjellegzetesebb képviselője volt. A város lakosságának többsége földművelésből élt. A lakosság jelentős hányada, mintegy 12 000 ember a város környéki tanyákon lakott. Az 1920. évi népszámlálás szerint a 28 710 lélek foglalkozás szerinti megoszlása az alábbi volt:

Foglalkozás	Kereső és eltartott	Összesen %
Őstermelő	19 982	70,97
Ipar	3 908	13,31
Kereskedelem és hitel	1 081	3,57
Közlekedés	499	1,58
Közszolgálat és szabadfogl.	1 260	4,18
Véderő	210	0,65
Napszámosok, kertmunkások	302	1,00
Nyugdíjasok, tőkések	611	1,97
Házi cselédek	616	1,99
Ismeretlen és egyéb foglalkozások	241	0,78
Összesen	28 710	100,00%

A földnélküliek száma viszonylag csekély volt, ők törpebérlőként, felesen vagy harmadában vállalták a föld megművelését. A városban összesen 4 617 birtok volt, ezek nagyság szerinti eloszlása a következőképp alakult:

Kat. hold	Birtokok száma
1-8	3 234
8-20	698
20-50	442
50-100	147
1001-1000	94
1 000 felül	2
Összesen	4 617

A román megszállás megszűnte után Dr. Szigethy Lászlót választották meg a polgármesteri tisztségre. A nehéz helyzeten azonban nem tudott úrrá lenni, ezt maga is belátta, ezért 1922. márciusában lemondott. Rendkívül nagy terhek hárultak ezekben az években a város vezetőségére. Hiányoztak az alapvető élelmiszerek, nagyon sokan szorultak segélyre. 1920-ban a lakosság közel 30 %-a, 8 812-en voltak ellátatlanok. A nyomor elképesztő méreteket öltött. 1921-ben jó termést takarítottak be, így jelentősen javult a helyzet. Sok közmunkát teremtettek a rászorulóknak. 1922-ben, 1923-ban telente még mindig több mint 1 000-en szorultak az ínségenyhítő munkákra.

1922-től Faragó József került a polgármesteri székbe. Az ő erőfeszítései is eredménytelenek maradtak a város háztartásának rendbehozatalára, a munkanélküliség felszámolására. Ezekben az években dőlt végleg dugába a helyi érdekű vasútvonalak építésének terve. Faragó József 1923. aug. 17-én egészségügyi problémáira hivatkozva lemondott, 1924. május 3-án Dezső Kázmért választották meg polgármesternek, ő egészen 1944. március 19-ig töltötte be tisztét.

"Dezső Kázmér 1883. november 23-án született Nagykőrösön. Gimnáziumi tanulmányait a helyi Főgimnáziumban végezte, majd a kecskeméti jogakadémián tett sikeres jogi és államtudományi szakvizsgát. Rövid újságíróskodás után 1907. novemberében szülővárosában közigazgatási gyakornokként helyezkedett el. 1908. ápr. 15-től 1919. dec. 31-ig városi rendőrkapitány. A Tanácsköztársaság idején a városból elmenekült, Pozsonyban, majd Bécsben élt. 1920-ban jött vissza Nagykőrösre, ahol 1922. december 29-én helyettes főjegyzővé, majd 1923. jún. 23-án főjegyzővé választották. 1924. május 3-tól 1944. júl. 31-ig Nagykőrös város polgármestere. Megkülönböztetett erőfeszítésket tett a zöldség- és gyümölcstermesztés és -értékesítés megszervezésére, oktatási és kulturális intézményeket létesített, alapvető egészségügyi beruházásokat eszközölt, nagyszabású városrekonstrukciót hajtott végre.

Működésének első évtizedében óriási energiával látott céljai megvalósításához, majd lendülete az 1930-as években megtorpant. A kormány jobboldali politikájával nem értett egyet, a nyilas megyei vezető Endre László alispánnal végleg megromlott a kapcsolata. A második világháború évei alatt egészségi állapotára hivatkozva a város vezetésétől visszavonult... Dezső Kázmér a politikai élettől igyekezett magát távol tartani, a jobb- és baloldali mozgalmakat egyaránt elítélte. Roppant kötelességteljesítéséért, energiájáért és emberfeletti munkabírásáért mindenki előtt tiszteletet szerzett. Lefelé és felfelé egyaránt a törhetetlen gerincesség volt - írták a képviseleti jegyzőkönyvbe 1944. július 17-én."

Dezső Kázmér hivatalba lépése utáni első éveiben megtette a kezdő lépéseket a város gazdasági stabilizálása érdekében. A város vagyoni helyzete 1927. végére rendezetté vált. 1928-tól újra fejlődésnek indult Nagykőrös, ezt nagyban segítette a 116 862 dolláros Egyesített Városi Kölcsön. A nagy összeget rendkívül célszerűen használták fel, tűzoltó laktanyát építettek, szabályozták a Kecskeméti utcát, javították az úthálózatot, kutakat fúrtak, vízvezetéket építettek.

1927. június 12-én Horthy Miklós kormányzó jelenlétében leplezték le a Hősök szobrát, melyet a város saját erőfeszítéséből állíttatott fel. 1930-ban elkészült a rendőrség új székháza és a Járásbíróság hatalmas épülete. 1931. július 20-án pedig az artézi strandfürdő és uszoda, mely akkor az egyetlen volt a Duna-Tisza közén.

A gazdasági válság nagyon lelassította Nagykőrös fejlődését. A mezőgazdasági termékek értékesítési nehézségei következtében a földművelők 50 %-a teljes létbizonytalanságba került, az ipari munkásságnak pedig kb. egyharmada vált munkanélkülivé: 1930-ra már 400 család.

Dezső Kázmér ekkor akciót indított a helyi ipar és kereskedelem támogatására, és bizottságot hozott létre a mezőgazdasági tevékenység fellendítésére. Ínségenyhítő akciókat szerveztek, élelmiszersegéllyel, pénztámogatással, tüzelő- és tejutalványokkal, ínségmunka lehetőségekkel segítették a lakosságot.

Az 1932-es évről így írt a Nagykőrösi Híradó: "... a megindult nagy városfejlesztés teljesen megakadt, a városi háztartás vitele a legszükségesebb kiadások előteremtésében merül ki... A mezőgazdasági és kertészeti termelés, az ipar, a kereskedelem a meglévő értékeknek a jobb időkre való átmenekítéséért küzd." Az 1935-ös tél volt a mélypont, akkor 624 családfő összesen 2 408 családtaggal szorult ínségmunkára.

A válságot követően a város a második világháborúig képtelen volt talpra állni, ekkorra a polgármester is elvesztette agilitását. Állami segítséget a tervezett beruházásokra nem kapott. A város birtokának, Pótharaszt pusztának a jövedelmezőbbé tétele is csak részben sikerült.

"Nagykőrös város a II. világháború kitörésekor fejlődésének ellentmondásos korszakát zárta le. A város vezetői és a lakosság is mindent megtett, hogy - elsősorban kerti terményei révén - korábbi jelentős gazdasági súlyát megőrizze. Ez a harc nem járt sikerrel, Nagykőrös a két világháború között fejlődő szomszédvárosai mellett a lélekszámban és gazdasági jelentőségében is elmaradt."

A város politikai alapállását mindvégig a kormánypártiság jellemezte. A többségében jómódúnak nevezhető nagykőrösi gazdatársadalom politikai és közéleti érdeklődése csekély volt, a munkásság lélekszáma kicsiny, nem voltak szervezettek. Az 1930-as évek elején megerősödő Országos Független Kisgazda Párt sok követőre talált, különösen a válság éveiben. Ezt igazolta a polgármester 1937-es bizalmas jelentése, amely a város politikai pártjairól az alábbiakat közölte:

"A magát Nagykőrösi Kisgazda Pártnak nevező, de az Országos FKP-vel kapcsolatot nem tartó párt él, akik Milotay István országgyűlési képviselőt támogatják. Elnöke Szabó Bálint kisgazda, aki a kisebb gazdák, kisbérlők és a legszegényebb népréteg között demagógiával szerezte meg a hatalmat. A Nemzeti Egység Párt nagykőrösi csoportja aktív működését felfüggesztette. A szervezett keretet megtartották, de nem működnek, az ok a város országgyűlési képviselője kormánytámogató, a kormány bizalmát is élvezi, Nagykőrösön pedig ellenzéki magatartást tanúsított."

A Kisgazda Párt a későbbiekben fokozatosan jobbra tolódott, egyes tagjai a Nyilaskeresztes Pártba is eljutottak.

Tartalom Következő